2p

Amióta Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke kirobbantotta vámháborúját, azt találgatják a szakértők, mely ágazatok bukhatják a legnagyobbat rajtuk. Amerikának van egy gyenge pontja.

A szója és a kukorica két olyan termék, amely nagy mennyiségben érkezik az Egyesült Államokból Európába. Mindkettő rajta van azon a listán, amelyen azok az áruk szerepelnek, amelyek behozatali vámját megemelheti az EU válaszul Donald Trump importvámemeléseire.  A másik megoldás a behozataltól való függés csökkentése – derült ki a The Conversation cikkéből.

Európa a második világháború után átvette az Egyesült Államoktól a mezőgazdasági termelés ipari modelljét. Ez részben a Marshall-tervvel függött össze, aminek terhére az Újvilágból vásárolták meg az éhező lakosságú európai országok az állattenyésztésük felfuttatásához szükséges takarmány-alapanyagot. Az 1950-es évektől kezdődően megnövekedett hús-, tej-, tojás- és tejtermékigényeket csak az ipari módon működő mezőgazdaság tudta biztosítani. Ugyanakkor a 20. század vége óta a számos diszciplína tudományos kutatói a szociológiától kezdve a közgazdaságon át az állatorvoslásig arra figyelmeztetnek, hogy ez a modell súlyos hátrányokkal jár.

Az európai mezőgazdaság elmúlt 150 évét két szakaszra osztják a gazdaságtörténészek. Az első 1870 és 1930 között az organikus módszer időszaka volt, amit felváltott az 1945-től elterjedt ipari rendszer. Az elsőben is nőtt a mezőgazdasági termelés intenzitása, de ezt a jobb szaporítással, etetéssel, az állategészségügy és -higiénia javításával érték el. Az agrárgazdaság megmaradt helyi, regionális tevékenységnek és helyben tartotta a lakosság jelentős részét. Az ipar termelés olyan kunsztokat hozott, mint az állatok mesterséges megtermékenyítése, az automata fejőgép, a tejtermékek hűtése. Hátulütője a megnövekedett környezetterhelés és a farmgazdálkodás tőkeigényének megugrása. Megjelent kergemarhakór vagy a madárinfluenza az óriási állatállományokban. A szakértők ma már úgy vélik, hogy ideje lenne tanulni a régi módszerből. Ez van az organikus biogazdálkodás népszerűségének növekedése mögött, ami a takarmányimport-szükséglet csökkentésével fityiszt mutathat Donald Trumpnak is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG