2p
Hiába minden felmerülhető probléma, az elemzők így is hisznek a kelet-közép-európai régióban. Magyarország azért lassulni fog.

 

 

Az UniCredit Bank szakértői a kockázatok ellenére is a potenciális növekedést meghaladó bővülést várnak a kelet-közép-európai régióban 2016-ban és 2017-ben is, Magyarországon mindkét évre 2,8 százalékos bruttó hazai termék növekedéssel számolnak.

A bank negyedévente megjelenő előrejelzéséből kiderül: a gazdasági környezet kedvező marad a régióban az eurózóna stabil növekedése, az alacsony olajárak és az Európai Központi Bank mennyiségi lazításának köszönhető rendkívül alacsony kamatok miatt.

Mi lassulni fogunk?

Míg a növekedés Bulgáriában és Lengyelországban erősödhet, lassulás várható Magyarországon, Csehországban és Romániában az idei évhez képest. Ennek oka az uniós források átmeneti visszaesése a támogatási ciklusok váltása miatt, valamint az, hogy a nettó export várhatóan a korábbinál kisebb mértékben járul majd hozzá a gazdaság bővüléséhez az import exportot meghaladó növekedése miatt. Az import nagyobb arányú növekedése ugyanakkor jelzi a belső kereslet további gyorsulását, amely a növekedés fő hajtóereje marad az UniCredit elemzői szerint.

Ennél csak lazább lesz

Az infláció jövőre is alacsony marad az eurózónából importált alacsony inflációnak és a nyomott olajáraknak köszönhetően az elemzők szerint. Ennek következtében a monetáris politika várhatóan laza marad az egész régióban, változatlan, vagy még alacsonyabb kamatlábakkal. Az UniCredit elemzői további lazítást várnak Magyarországon, Romániában és Lengyelországban is.

Azért problémák így is lesznek

A kedvező kilátások ellenére számos kockázat is fennmarad, amelyek közül az egyik legfontosabb az európai növekedés lassulása. A kínai gazdasági növekedés lassulása leginkább Oroszországot és Ukrajnát érinti, míg az egyesült államokbeli jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatemelése elsősorban Törökország, Horvátország és Szerbia számára jelent kockázatot.

A politikai feszültségek 2016-ban is terhet jelentenek Ukrajnában és Oroszországban, és számos kelet-közép európai országban lehet kedvezőtlen hatása, hogy a hazai politika egyre nagyobb jelentőségű tényezővé válik a gazdaságpolitikában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG