2p

A pénteki szabályváltozás óta csökkent az illegális határátlépések száma az Egyesült Államok déli határán, de következtetéseket még nem lehet levonni - közölte a belbiztonsági minisztérium helyettes államtitkára sajtótájékoztatón értékelve az elmúlt három napot hétfőn.

Blas Nunez-Neto azt mondta, hogy napi 10 ezer volt az illegálisan érkezők száma a jogszabályváltozást megelőző három napban, ami jelentősen, mintegy felére csökkent, és az elmúlt három napban napi 5 ezer illegális határátlépés ügyében intézkedtek a hatóságok. Hozzátette, hogy következtetések levonása még korai lenne, és tisztában vannak vele, hogy az embercsempészek továbbra is próbálják kihasználni a bevándorlással kapcsolatos amerikai törvényi változást.

Hangsúlyozta, hogy a migrációt kiváltó okok nem szűntek meg, és az amerikai belbiztonsági kormányzat továbbra is azt a megközelítést követi a migrációt tekintve, hogy biztonságos, rendezett és humánus módon járjon el, kezelje a kérdést, ugyanakkor érvényre jutassa a migráció saját szabályait.

Arról is beszámolt, hogy az amerikai kormányzat egyeztet a közép-amerikai országokkal is. Elmondta, hogy Mexikó, valamint Guatemala intézkedett déli határainak fokozott őrizetéről, Columbia és Panama pedig kiterjedt hatósági fellépéssel próbálja megakadályozni az embercsempészek tevékenységét a Darién-mocsárvilágban.

Az amerikai hatóságok a hétvége során 2400, különböző állampolgárságú illegálisan érkező kitoloncolásáról intézkedtek - közölte a helyettes államtitkár. Megerősítette, hogy az amerikai kormány bíróságtól kéri annak a bírói döntésnek a felülvizsgálatát, amely megakadályozza, hogy a bevándorlási hatóság a leterheltségre és a határon kialakított migrációs központok zsúfoltságára hivatkozva, bírósági időpont hiányában szabadon távozni engedje a migránsokat az Egyesült Államok területére. Hozzátette, hogy a kormányzati intézkedések ellen mind a politika jobb-, mind a baloldaláról perek indultak.

Megismételte, hogy a múlt péntek óta érvényben lévő új eljárási szabály alapján, aki a legális utat megkerülve érkezik a határhoz, azaz előzetesen nem regisztrálta magát az erre szolgáló mobilalkalmazáson keresztül, illetve nem jelentkezik a határátkelőkön kialakított belépési helyeken, az jogosulatlanná válik a menedékjogi eljárásra. Megjegyezte, hogy ezen feltételek mellett mindenkinek joga van a menedékkérelmet benyújtani.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG