Dönthet-e egyetlen ország 18 másik sorsáról?

Sok sebből vérzik a vasárnapi görög népszavazás. Ha csak a görögök belügyéről lenne szó, ezzel nem is lenne gond, hisz szuverén ország, arról és úgy szavaznak, ahogy akarnak, amíg ez más országot érdemben nem érint. Hangoztatja is a görög kormány, hogy népének joga van a szuverén döntéshez. Joga bizony, de miután itt a nép nem csak a saját sorsáról, hanem az eurózóna 330 millió lakosának, szélesebb értelemben pedig az egész Európai Unió félmilliárd lakosának sorsáról is dönt, viselnie kell a nemzetközi következményeket is.

Eldöntetlen hatáskörök

És itt el is jutottunk egy súlyos problémához, ami a jelenlegi Európai Unióban megoldatlan. A nemzetállami és az uniós hatáskörök bizonytalanok, nem kellőképpen szabályozottak, nem különülnek el. Ez a probléma nem csak most mutatkozik meg, amikor 10 millió görög vélt igaza egyúttal több 100 millió másik ember kára, hanem például a menekültek és a külső határok védelmének ügyében is.

Kiderült, hogy van egységes Európánk, sőt schengeni övezetünk, de azt a közösség elfelejtette szabályozni, hogy pontosan hogyan is védjük a külső határokat. A mi szerbiai határunk konkrétan sehogy nem volt védve, nyitva állt bárki előtt. Utána pedig, mikor baj lett, uniós direktíva hiányában átesünk a ló túlsó oldalára, és mindjárt egy Berlini Fal méretű kerítést építünk.

A farok csóválja  a kutyát?

De térjünk vissza a görög ügyhöz. Feltesznek egy kérdést 10 millió embernek. A kérdéseket önkényesen a görög kormány teszi fel, abba nem szólhat bele sem az Unió, sem az eurózóna, miközben a görög kormány az ő sorsukról ugyanúgy dönteni akar, mint saját népéről. Ez pedig lehetetlenség. A farok nem csóválhatja a kutyát, egy nemzetállam önkényesen nem dönthet 19, tágabb értelemben 28 állam sorsáról.

Ez ügyben meg is szólalt az Európai Bizottság. Közölték, hogy a népszavazási kérdés nem tényszerű és jogilag sem korrekt. A legnagyobb gond az, hogy a görög népet egy olyan mentőprogramról kérdezik, amelyik már nem is létezik, hisz érvénye lejárt június 30-án. A program akkor még tárgyalás alatt állt, így azt az Eurogroup nem is hagyta jóvá, amikor Ciprasz felpattant a tárgyalóasztalról és hirtelen népszavazásra bocsátotta. A görög nép így egy képzelt ügyben dönt, hisz ráhatása nincs a megvalósításra sem neki, sem kormányának.

Az Európai Bizottság szerint a továbbiakban az ilyen helyzeteket úgy lehet elkerülni, hogy a gazdasági és pénzügyi uniót erősítik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a másokat súlyosan érintő kérdések nem maradhatnak nemzetállami hatáskörben. Egy eurózóna tag nem szórhatja el a pénzt, nem halmozhat fel egy hitelhegyet úgy, hogy utána a többiektől kéri annak elengedését.

Csak egy üzenet

A Bizottság elnöke szerint így a vasárnapi népszavazás jogilag nem értékelhető, csak arra lesz jó, hogy a görögök küldenek egy jelzést arról, hogy együtt kívánnak-e működni Európával, vagy sem. Ha igen, akkor mindenkori kormányukra nézve is kötelező a mind a 330 millió embernek megfelelő megegyezés, ha nem, akkor viszont Európa kötelezettségei Görögország felé erősen beszűkülnek. Ugyan szóba állnak vele akkor is, de sok jóra nem számíthatnak, maradnak a zárt bankok, leáll az import, jön az áruhiány, végül a drachma.

Ki mivel verheti a csalánt?

Tegnap ebben a helyzetben nyilatkozott az IMF a legrosszabb időzítéssel arról, hogy a görög adósság fenntarthatatlan. Ez valóban így is van, csakhogy van még egy pár ország, akinek fenntarthatatlan az adóssága, és különben is, hol húzzuk meg ennek határát? Ha egynek engednek, jön a többi is: teljes joggal állnak az IMF elé az olaszok, portugálok, spanyolok, vagy bárki, aki sokallja a sajátját: Madame Lagarde, ugye a miénk is fenntarthatatlan, ugye mi is kérhetjük az elengedést?

Ezt akarja Merkel mindenáron elkerülni, hisz ez Európa végét jelentené. Ha mindenkinek elengedik az adósságát, nemhogy Európa, még a világgazdaság is összedől. Ezért volt a hitelezők terve az, hogy ha Görögország szigorúan végrehajtja a reformokat és egyensúlyi pályára áll, akkor következhet csak az adósságcsökkentés.