|
| EPA/SEBASTIEN NOGIER |
Miért most?
Önmagában teljesen indokolatlan lenne, hogy 2015-ben meneküljön hazájából annyi ember, hisz egy olyan korszakba értünk, amikor a korábban reménytelenül szegény országok sokat fejlődtek, az életkörülmények világszerte javulnak. Ha megnézzük, kik a menekültek, látjuk, hogy nem is ezekből a térségekből jönnek. Zömük egy jól körülhatárolható területről érkezik, ezen belül néhány arab országból és Afganisztánból (a koszovóiak már lenyugodtak, az úgy tűnik, az embercsempészek egyszeri ügylete volt egy alapos hisztériakeltéssel).
Nos, a terület nem véletlen. Egytől egyig olyan országokról van szó, ahol diktatúrák működtek, és ezeket vagy a nép, vagy más hatalmak megdöntötték. Utánuk viszont se a nép, sem a külső hatalmak nem tudtak rendet tartani, káosz alakult ki, és elképesztően brutális csoportok kezébe került a hatalom, és így több millió ember került közvetlen életveszélybe. Ennek pedig már a fele sem tréfa, erre nem mondhatjuk, hogy a munkahelyeinket akarják elvenni.
Káosz jött
A folyamat a hidegháború végéig nyúlik vissza, amikor Amerika először támogatott szélsőséges csoportokat Oszama bin Laden és követői személyében, hogy megizzasszák a Szovjetuniót Afganisztánban. Sikerült is nekik, aztán a zavaros és veszélyes szövetséges ellenük is fordult, gondolván, ha ilyen egyszerűen összedőlt az egyik szuperhatalom, akkor majd összedöntik a másikat is. Meg is próbálták 2001 szeptember 11-én, nem jött össze nekik, Amerika megszállta Afganisztánt, bin Ladent pedig végül levadászták.
Bush elnök azonban itt nem állt meg: Amerika régi ellenségét, az iraki Szaddam Husszeint is megdöntötte. Hamar kiderült viszont, hogy sem Afganisztán, sem Irak nem úgy működik, mint a 2. világháborúban legyőzött ellenségek, Németország és Japán, ahol rövid idő alatt sikerült prosperáló gazdaságot és társadalmat létrehozni. A most szabaddá vált országok nem tudtak élni a lehetőséggel, káoszba süllyedtek, és ilyen körülmények közt a 2008-ban megválasztott amerikai elnök a kivonulás mellett döntött, magára hagyva a káoszba süllyedt országok lakosságát.
Ezt tetézte az arab tavasz, melynek során Tunéziában és Egyiptomban a nép megdöntötte diktátorait, ugyanez Líbiában már csak NATO segítséggel ment, Szíriában még úgy sem. A forradalom után több országban bizonytalanság jött, Líbia teljes káoszba süllyedt, Szíriában pedig Aszad elnök azóta is tartja magát az ország egy részében, miközben más részein az immár állami szinten korlátlanul gyilkoló és embereket megkínzó képződmény, az Iszlám Állam garázdálkodik. A szélsőségesek mindegyik káoszba süllyedt országban randalíroznak, és immár a lakosság legszélesebb rétegeinek élete van veszélyben, teljesen érthető, hogy útra kelnek. És hová máshová mehetnének, mint a nyugodt, jólétben élő, az utóbbi évtizedekben toleranciájáról híres Európába? Amerikától, Ausztráliától egy óceán választja el őket, azokon mégsem lehet átkelni egy lélekvesztővel, mint a Földközi-tengeren.
Kéne a békefenntartás
Amerikának azok után, hogy több helyen beavatkozott, nem lett volna szabad magára hagyni a térséget, márcsak saját maga miatt sem: szeptember 11. is az először magára hagyott Afganisztán következménye lett, hisz ott épülhetett ki a terroristák bázisa. Obama elnök pedig jól láthatóan megrémült az elődje által indított beavatkozástól, és a közvéleménynek is engedve mindenhonnan kivonult. Az iszlám államot csak bombázza, azt nem kockáztatná, hogy a katonáinak lefejezéséről vagy élve megsütéséről keringő videók sokkolják otthon a közvéleményt.
Persze már rég nem a világ egyetlen szuperhatalmának feladata lenne ezeket a kríziseket kezelni, melyek sokkal komolyabbak annál, minthogy egy-egy ország belügyei maradnának. A világ nagyobbik részének, célszerűen az ENSZ-nek, már rég létre kellett volna hozni egy kvázi világrendőrséget, ami ilyen helyzetekben bevethető. Nyilván a legfőbb katonai ereje Amerika lenne, de azért ha beszállna több tucat ország, köztük a nagyok, igen hatékony lehetne, persze áldozatok mindig lennének.
Összekaphatnánk magunk
A menekültek célját képező Európa ilyesmire önmagában nem képes (sajnos), nem tud katonai szuperhatalomként funkcionálni. Viszont ami a nagyobb baj, hogy eddig nem sikerült egy gyors, hatékony tervet kidolgozni a válság kezelésére, kezdve a határőrizettől, az emberkereskedelem felszámolásán át a menekültek elhelyezéséig. Így a tagországok egymást vádolják, és mindegyik egyedileg próbál tüzet oltani, ki ahogy tud.
Most kellene ebben a sokkal komolyabb ügyben úgy brillíroznia Merkelnek, Junckernek és Donald Tusknak, mint a görög válság legdrámaibb napjaiban. Amerikára másfél évig hiába várunk: a béna kacsa már semmibe nem fog belekezdeni (hacsak megint rá nem döntik az ajtót, mint 14 éve), az már az új elnökre marad.
Szerinte az európai védelem megerősítésének stratégiája nem jelentheti az Ukrajnának szánt fegyverszállítások és pénzügyi támogatások bújtatott növelését. 
