3p
A növekvő forgalom ellenére csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, az igazi csapást azonban Trump csütörtöki bejelentése okozta. Nem bővelkedtünk jó hírekben, a Richter komoly leírást jelentett be, az OTP jelentése azonban szépen alakult. A nemzetközi hangulat azonban még mindig rossz – hogyan alakulhat a kereskedés a jövő héten?

A BUX 36 939,18 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záró értékénél 1300,91 ponttal, 3,40 százalékkal alacsonyabban. A részvénypiac heti forgalma 83,49 milliárd forint volt az előző héten elért 58,33 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama csökkent. A hét bővelkedett eseményekben, sajnos nem mind bizonyult jó hírnek: hétfőn piaczárás után jelentette be a Richter, hogy az Esmya miatt értékvesztést számol el, előreláthatóan 42 milliárd forintot, amely az audit során változhat.

Emiatt a februárban már közzétettől az éves auditált üzemi és adózott eredmény várhatóan jelentősen elmarad majd, az elemzők negatív tőzsdei korrekciót jeleztek, amely meg is valósult a gyógyszerpapír árában: az árfolyam 8,71 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet, pénteken 5505 forinton zárt, a heti összforgalom meghaladta a 24,11 milliárd forintot.

Az az átkozott csütörtök

Az Equilor Befektetési Zrt. jelentése szerint csütörtöktől egyébként Donald Trump importvámokról szóló bejelentése határozta meg a kereskedést, az amerikai elnök ugyanis 25 százalékos vámot vetne ki az acél, 15 százalékosat pedig az alumínium behozatalra. Az elemzők attól tartanak, hogy ez egy kereskedelmi háborút robbanthat ki, az Európai Bizottság már meg is hozta a válaszlépéseket – ezekre azóta Trump vehemensen és további vámokkal fenyegetve válaszolt, erről itt írtunk bővebben. >>>

Szintén csütörtökön tette közzé a negyedik negyedéves gyorsjelentését a Duna House. Az utolsó negyedév - amely szokásosan gyenge az ingatlanközvetítési piacon - relatíve erős operatív eredményt ért el, az előző év negyedik negyedévéhez képest 46 százalékkal emelkedve megközelítette a 238 millió forintos EBITDA szintet. Az adózott eredmény 174 millió forintot tett ki.

Az Alteo szintén csütörtökön adta közzé a jelentését, a magyar energetikai vállalat árbevétele az előzetes számok alapján 32 százalékkal, csaknem 18,5 milliárd forintra nőtt, a nettó eredmény éves szinten 12 százalékkal, 923 millió forintra emelkedett, míg az EBITDA 22 százalékos csökkenéssel 1,8 milliárd forintot ért el tavaly.

Célkeresztben az OTP

A héten egyébként több céláremelés is érkezett a héten az OTP-re. A JPMorgan 13 000 forintra emelte a célárfolyamot a korábbi 12 200 forintról, továbbra is felhalmozáson tartva a papírt. A Morgan Stanley 10 697 forintról 14 122 forintra módosította a célárat, az ajánlást pedig egyenlő súlyozásról felülsúlyozásra javította. Az OTP részvényei 2,03 százalékkal gyengültek a héten, a bankpapír 11 090 forinton fejezte be a kereskedést, a heti forgalma több mint 35,72 milliárd forint volt.

A bank pénteken, piacnyitás előtt tette közzé negyedéves eredményeit, ezzel lezárult a blue chipek jelentési szezonja. A negyedik negyedéves eredmények meghaladták az elemzői konszenzust, az OTP pedig a tervek szerint folytatja korábban megkezdett akvizíciós tevékenységét a közép-kelet-európai régióban, az akvizíciók hatása folyamatosan kerül majd be a bank könyveibe. Ezek alapján volatilis negyedéves gyorsjelentésekre számít az Equilor a következő 6-8 negyedévben is, a részletekről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG