3p

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára abban bízik, hogy az USA továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, és lassan körvonalazódik, ki követi ő posztján jövőre. Háborús összefoglaló este.

  • Petteri Orpo finn miniszterelnök bejelentette, hogy még a héten lezárják az utolsó megmaradt nyitott határátkelőt Oroszországgal, a finnek döntése pedig azt jelenti, hogy Oroszország leghosszabb NATO- és EU-határa teljes egészében lakat alá kerül – a következő két hétre mindenképpen.
  • Egyre növekszik az ellenkezés, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részt vegyen az EBESZ szkopjei ülésén. Észtország, Lettország és Litvánia kedden azt mondta, hogy vezető diplomatáik nem vesznek részt, Ukrajna bojkottot hirdetett.
  • A vártnál keményebb lépést vezet be Finnország, ugyanis míg korábban csak a határátlépés korlátozásáról volt szó, az ország most teljesen elzárkózik az oroszoktól.
  • Orosz tüzérségi csapás ért egy ötemeletes lakóépületet és több családi házat két ukrajnai településen kedden, a támadásokban négy ember meghalt, és legkevesebb öten megsebesültek - közölték helyi ukrán tisztviselők.

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka (b3) az ukrajnai nagy éhínség, a holodomor jelképének számító, a Gyermekkor keserű emléke nevű szoboremlékműnél Kijevben 2023. november 25-én. A legkevesebb hárommillió halálos áldozatot követelő éhínséget a sztálini önkény idézte elő az akkor szovjet tagköztársaság Ukrajnában 1932 és 1933 között. Fotó: MTI/EPA
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka (b3) az ukrajnai nagy éhínség, a holodomor jelképének számító, a Gyermekkor keserű emléke nevű szoboremlékműnél Kijevben 2023. november 25-én. A legkevesebb hárommillió halálos áldozatot követelő éhínséget a sztálini önkény idézte elő az akkor szovjet tagköztársaság Ukrajnában 1932 és 1933 között. Fotó: MTI/EPA

  • Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára arra szólította fel a szövetség tagjait, hogy "maradjanak az úton” Ukrajna támogatásában az orosz invázió elleni háborújukban. „Kötelességünk gondoskodni arról, hogy Ukrajnának biztosítsuk a szükséges fegyvereket” – mondta Stoltenberg újságíróknak, amikor a NATO-tagországok külügyminisztereinek összejövetelére érkezett a szövetség brüsszeli főhadiszállására.
  • Emellet reményét is kifejezte Jens Stoltenberg, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatást fog nyújtani Ukrajnának, "mert ez az Egyesült Államok biztonsági érdeke".
  • Az Európai Unió Tanácsa az Európai Békekeret keretében további 194 millió euró (mintegy 75,6 milliárd forint) finanszírozást hagyott jóvá az ukrán fegyveres erők kiképzéséhez - tájékoztatott az uniós tanács kedden. 
  • Egy ukrán tisztviselő megerősítette, hogy Marianna Budanovát, az ukrán hírszerzés vezetőjének, Kyrylo Budanovnak a feleségét megmérgezték, és kórházi kezelés alatt áll. Megmérgezéséről korábban meg nem nevezett titkosszolgálati forrásokra hivatkozva ukrán sajtóorgánumok számoltak be. 
  • Olaf Scholz, Németország kancellárja kijelentette, hogy Ukrajna katonai és pénzügyi támogatása „egzisztenciális jelentőségű” Európa számára. A parlament előtt elmondott beszédében kijelentette: „Addig folytatjuk a támogatást, ameddig szükséges. Ez a támogatás egzisztenciális jelentőségű. Ukrajnának… de nekünk is Európában. Egyikünk sem akarja elképzelni, milyen ennél még súlyosabb következményei lennének ránk nézve, ha Putyin megnyerné ezt a háborút.” 
  • A moszkvai Lefortovo kerületi bíróság két hónappal, 2024. január 30-ig meghosszabbította a Wall Street Journal riporterének, Evan Gershkovichnak az előzetes letartóztatását. 
  • Mark Rutte, az ideiglenes holland miniszterelnök sokak szerint egyértelműen a legesélyesebb a NATO hamarosan megüresedő vezetői pozíciójára. Úgy tűnik, több diplomatát is beelőzött - köztük Kaja Kallas észt miniszterelnököt és Lettország legkiválóbb diplomatáját, Krišjānis Kariņš –, és jövőre ő veheti át Jens Stoltenbergtől a stafétabotot. (The Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lengyelország saját szankciót vethet be Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:02
Lengyelország megfontolja az orosz agrártermékek importtilalmának bevezetését - jelentette be Donald Tusk csütörtökön Varsóban, Evika Silina lett miniszterelnökkel tartott közös sajtókonferenciáján.
Makro / Külgazdaság Egyiptom és Jordánia közleményt adott ki Izrael ma reggeli pusztító incidense után
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 14:45
Egyiptom és Jordánia elítéli a segélykérő palesztinok „szégyenletes bűntényének” és „brutális célba vételének” minősített eseményeket.
Makro / Külgazdaság Sri Lanka döntött az orosz és ukrán bevándorlókról
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 13:40
Srí Lanka úgy döntött, hogy nem ad ki ingyenes hosszú távú vízumot azoknak az orosz és ukrán állampolgároknak, akik az elmúlt két évben az Indiai-óceáni szigetországban éltek.
Makro / Külgazdaság Izraeli–palesztin konfliktus: felelősségre vonást sürget az ENSZ-főbiztos
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 12:58
A gázai háborúban harcoló felek mindegyike követett el háborús bűnöket az ENSZ emberi jogi főbiztosának csütörtöki nyilatkozata szerint, melyben egyúttal az elkövetők felelősségre vonását sürgette.
Makro / Külgazdaság Matolcsy Györgyék valakinek nagyon a tyúkszemére léptek
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 10:27
A Magyar Nemzeti Bank 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt. Az érintett tiltott módokon manipulálta a tőkepiacot, így adva félrevezető, hamis jelzést a befektetőknek több tőzsdei részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. Az MNB tiltott piacbefolyásolás bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést is tesz a Fővárosi Főügyészségen.
Makro / Külgazdaság Varsó kiutat mutat az elszigetelődött Budapest számára
Káncz Csaba | 2024. február 29. 09:31
A Varsóval kapcsolatos EU-s döntés fontos figyelmeztetés a blokk más kormányai számára is, amelyek a Jog és Igazságosság párt nyolcéves kormányzásához hasonlóan szembeszegültek a közös demokratikus normákkal. Ez elsősorban a magyar kormányt célozza meg. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Tragikusak a demográfiai adatok
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 09:06
2024 januárjában több mint 5 ezer fővel csökkent hazánk népessége a Központi Statisztikai Hivatal friss közlése szerint. A halálozások száma 1,1 százalékkal, a születéseké viszont 12 százalékkal esett vissza egy év alatt.
Makro / Külgazdaság Jó hírt is közölt a KSH
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 08:45
Egy év alatt 6,8 százalékkal mérséklődtek az ipari termelői árak, míg az egy hónappal korábbihoz képest az emelkedés, 0,3 százalék volt.
Makro / Külgazdaság Itt az adat, melyre nem lesz büszke Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 08:30
A beruházások volumene 2023 IV. negyedévében a megelőző év azonos időszakához viszonyítva 3,0 százalékkal csökkent, a III. negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,5 százalékkal nőtt. A beruházások általános visszaeséséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult. A meghatározó súlyú feldolgozóipar és ingatlanügyletek visszafogták, míg a közigazgatás és az energiaipar beruházásai növelték a nemzetgazdasági teljesítményt. 2023-ban összességében 8,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság A különadó és az árfolyamváltozás okozta a Richter vesztét
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 07:32
2022 utolsó negyedévéhez képest nem az elemzők által várt 11, hanem csak 9,3 százalékkal csökkent a Richter konszolidált árbevétele a tavalyi év utolsó három hónapjában. A 2023-as a tavalyi adózott eredmény csökkenése a gyógyszeripari különadó és a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatti jelentős pénzügyi veszteségekkel magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG