1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Raghuran Rajan, az IMF kutatási részlegének volt irányítója marhaságnak és a gyengeség jelének tartja az IMF, illetőleg a nagy hitelminősítők démonizálását. Véleménye szerint azok az országok fordulnak az IMF-hez segítségért, akik hibás gazdaságpolitikát folytattak. A kormányok azonban nem ismerik el hibáikat és igazságtalan küzdelembe kezdenek az IMF ellen.

Raghuram Rajan, a Nemzetközi Valutaalap kutatási részlegének volt irányítója, az indiai miniszterelnök jelenlegi gazdasági tanácsadója az alapblognak adott interjúban elmondta: természetesen nem állítja, hogy a hitelminősítők és az IMF nem követtek el hibákat. Azonban abszurdnak tartja az IMF démonizálását, mivel a Valutaalap száznál is több kormány, ország közös tulajdona - a szakember elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes tulajdonosok, azaz a nemzeti kormányok úgy tekintenek saját tulajdonukra, mint valamiféle ellenségre.


A professzor szerint az IMF-et a lehető legkönnyebb bűnbaknak beállítani a különböző államok polgárai előtt, mert a Valutaalapról elhitethető, hogy nincs semmi köze az adott nemzethez, mintha az valahol – nagyon távol egy-egy országtól – egy-egy nemzet, kormány, ország elleni összeesküvők titkos műhelyeként ténykedne.

A hibák beismerése helyett az IMF ellen fordulnak a kormányok

Az IMF-et érintő vádakra, mely szerint diktátumot fogalmaz meg és beleavatkozik független országok belügyeibe, a professzor úgy reagált, hogy gyenge országok fordulnak az IMF-hez segítségért, azok akik gyengén kormányoztak és hibákat követtek el, és ezek következményeként már nem tudják magukat a piacról finanszírozni. A professzor szerint a kormányok azonban nem ismerik be hibáikat és igazságtalan küzdelembe kezdenek az IMF ellen, úgy tesznek mintha valakik kívülről belekényszerítették volna őket az IMF „csapdájába” és a végén kénytelenek elfogadni ezeknek az IMF-en keresztül közvetített diktátumát. Az IMF-től való segítségkérés igazi oka véleménye szerint az, hogy a kormánnyal szemben megszűnőben van a piaci bizalom, amely a kormányzati hibákkal függ össze.

A professzor javasolta elsőként a világ mérvadó közgazdászai közül az IMF bevetését az európai mentésbe, elsősorban azért, mert az IMF-be befolyt pénzek sorsa és útja a legátláthatóbb, a legjobban követhető. Kína vagy az Egyesült Államok, Brazília vagy India egyaránt akkor mer csak hozzájárulni az euróválság megoldásához, ha tudja, hogy a megmozdított pénzei nem fognak elveszni.

A professzor szerint az eurózónán segítő országok esetében nem kell semmiféle hátsó szándékra gondolni, csupán csak arra, hogy a döntéshozók tudják, hogy minden ország ki van szolgáltatva egymásnak, és tudják, hogy saját országaik jóléte, saját gazdasági növekedésük, saját pénzügyeik ezernyi szállal kötődnek az úgymond konkurens országokéhoz. Ezért vállalkoznak ezek az országok az IMF feltőkésítésére, hogy az európai államkötvényeket vásárolhasson.

Euróválság: globális problémához globális megoldás kell

Az eurózóna problémái túl hatalmasak ahhoz, hogy a tagállamoknak kelljen egyedül megküzdeni velük - véli a professzor. Véleménye szerint ez egy globális probléma, ami globális megoldásért kiált, és ehhez egyetlen ilyen küzdelembe állítható globális intézmény létezik: az IMF.

A professzor véleménye szerint minél tovább húzzák az uniós intézményi reformokat, annál nagyobb a valószínűsége egyes nemzetállamok csődjének, bankok bedőlésének, és azok következtében az eurózóna, az Európai Unió összeomlásának.

Európa egysége a fontos

Amíg azonban a szükséges reformok megszületnek, kapóra jön az IMF, ugyanis  azt saját közvéleményük számára amolyan külső finanszírozóként tudják „eladni” az országok, amely nem a saját országaik adófizető polgárainak pénzéből ment drámaian eladósodott országokat.

A professzor véleménye szerint sikerülni fog az IMF-et integráló gigantikus eurómentő akció, azonban nem biztos abban, hogy minden jelenlegi tagállam tagja marad az euróövezetnek. Az Európai Unió és az eurózóna iránti piaci bizalom visszaszerzése a leglényegesebb kihívás, ennek csak úgy lehet megfelelni, ha az európai nemzetállamok vezetői mostantól ugyanazon hangon szólalnak meg. A professzor szerint mindenkinek áldozatot kell hoznia - idézte Mario Monti szavait: "Európa egysége a fontos, a pénzügyi, politikai összefogásnak kell alárendelni mindent. Anélkül mindenki szenvedni fog Európában."

A teljes interjú itt olvasható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG