3p

Merthogy a mai szeánszon a hazai jegybankárok a piaci várakozásoknak megfelelően nemcsak, hogy nem változtattak a kamatszinteken, hanem ezúttal új bejelentést sem tettek. A következő, június 23-ára ütemezett ülés azért lehet izgalmasabb, mert akkor ismerhetjük meg a friss inflációs jelentés keretszámait, amelyet sajtótájékoztatón kommentálhatnak az MNB illetékesei.

Mint arról beszámoltunk, a Monetáris Tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátákon. Így a jegybanki alapkamat továbbra is 0,9, míg az egynapos jegybanki betét kamata mínusz 0,05, az egynapos fedezett hitelé pedig 1,85 százalék.

Az ülést követően kiadott közlemény nem tartalmazott újdonságot. Abban kiemelődött, hogy a koronavírus-járvány hatásai a hazai makrogazdasági adatokon meglátszódtak, ám a GDP az előzetes adatok szerint az első negyedévben így is 2,2 százalékkal bővült. Az MNB megerősítette, hogy továbbra is az a cél, hogy a magyar gazdaság eurózónához viszonyított 2-3 százalékos növekedési többlete fennmaradjon.

Csendes nap. Fotó: MTI
Csendes nap. Fotó: MTI

A közlemény kitér arra a már ismert tényre, miszerint az éves infláció áprilisban mérséklődött, a márciusi 3,9-ről 2,4 százalékra, ami kétéves mélypont. Ennek alapján a jegybank azt vetíti előre, hogy az év egészében a pénzromlás a 3 százalékos szinten stabilizálódhat, a kamatdöntéseknél alapvetően figyelembevett adószűrt maginfláció pedig 3,2-3,5 százalék között lehet. Összességében a koronavírus-járvány hatásai miatt az MNB a 3 százalékos inflációs célját nem érzi veszélyben, az idén a mindkét irányba 1-1 százalékos kiterjedésű toleranciasávon belül maradhat. Ugyanakkor egy gazdasági visszarendeződés esetén hosszabb távon felfelé mutató kockázatok jelentkezhetnek nemcsak Magyarországon, hanem a fejlett piaci gazdaságokban is.

Az MNB kiemelte még, hogy a hazai gazdaság fundamentumai erősek, s a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is a legellenállóbb gazdaságok közé sorolják az országot, a jegybanki eszköztár bővítésével pedig gyors válaszokat tud adni a bankok bankja az egyes részpiacokon. Ennek mikéntjeiről és azoknak a többi régiós jegybanki lépésekkel való összevetéséről lásd részletesebben elemzésünket.

Azt, hogy mennyire csendes volt a Monetáris Tanács mai ülése, az is tükrözte, hogy a forint gyakorlatilag nem mozdult el, az euróval szembeni árfolyama ugyanúgy 349-350 között volt, mint a kamat(nem)döntést megelőzően. Ez beleillik abba a 4-5 hete tartó trendbe, miszerint a hazai fizetőeszköz egy viszonylag szűk sávban mozog, enyhén erősödve. S hacsak nem jön közbe valami rendkívüli esemény, erre lehet számítani a következő négy hétben, azaz a június 23-ai kamatdöntő ülésig.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG