4p

A koronavírus-járvány korábban becsültnél nagyobb negatív hatása miatt rontott idei világgazdasági prognózisán a Nemzetközi Valutaalap szerdán kiadott felülvizsgált jelentésében.

A világgazdasági növekedés a 2019-es 2,9 százalékból az idén 4,9 százalékos GDP-csökkenésbe fordul az IMF szerint, majd jövőre ismét növekedésbe vált át, melynek mértéke 5,4 százalékos lesz. Az IMF az áprilisban kiadott World Economic Outlook (WEO) prognózisát így az idei évre vonatkozóan 1,9 százalékponttal módosította lefelé, a 2021-est pedig 0,4 százalékponttal korrigálta szintén lejjebb.

Az indoklás szerint a koronavírus-járvány az idei első fél évben a korábban becsültnél jóval nagyobb csapást mért ténylegesen a világgazdasági aktivitásra és ennek elhúzódó hatása a talpraállás ütemét is vontatottabbá teszi majd.

Januárban, még mielőtt ismertté vált volna, illetve felbecsülhető lett volna a járványvédelmi korlátozások gazdasági aktivitást fékező hatása, az IMF 3,3 százalékos idei és 3,4 százalékos jövő évi GDP-növekedést jelzett előre. A 2021 végére a globálisan megtermelt bruttó hazai termék a mostani prognózis alapján eléri ugyan a krízis előtti szintet, de nagyjából 6,5 százalékponttal marad majd el a még januárban jelzettől.

Európa nagyobbat zuhan, mint az USA

A fejlett országokban 8,0 százalékos gazdasági visszaesésre lehet számítani az idén az IMF szerint, az áprilisi prognózishoz képest 1,9 százalékponttal alacsonyabbra. A jövő évi növekedés pedig 4,8 százalékos lesz, 0,4 százalékponttal magasabb az előző előrejelzésnél.  Az Egyesült Államok szintén 8,0 százalékos GDP-csökkenésre számíthat az idén, 2,1 százalékponttal nagyobb mértékű csökkenésre az előző prognózisban jelzettnél. A jövő évi növekedési előrejelzést 0,2 százalékponttal csökkentette az IMF 4,5 százalékra.

Az euróövezetben 10,2 százalékos GDP-csökkenést vár az idén az IMF, 2,7 százalékponttal nagyobb mértékűt az áprilisban jelzettnél. Jövőre azonban 1,3 százalékponttal nagyobb, 6,0 százalékos mértékben növekedhet az euróövezeti gazdaság.

Németországban az idei 7,8 százalékos visszaesés után jövőre 5,4 százalékos növekedés következhet be. Az idei visszaesés mértéke 0,8 százalékkal nagyobb az áprilisban jelzettnél, a jövő évi növekedés pedig 0,2 százalékponttal emelkedett.

Nagyot rontott az IMF az olasz, a francia és a spanyol gazdaságok kilátásain. Az idei recesszióra tett előrejelzését Franciaország esetében 5,3 százalékponttal, az olaszt 3,7 százalékponttal, a spanyolt 4,8 százalékponttal rontotta tovább. Az olasz és a spanyol gazdaság az idén 12,8 százalékkal csökken, a francia pedig 12,5 százalékkal. Jövőre az olasz és a spanyol gazdaság 6,3 százalékkal, a francia pedig 7,3 százalékkal növekszik. A jövő évi olasz előrejelzést 1,5 százalékponttal, a spanyolt 2,0 százalékponttal, a franciát 2,8 százalékponttal módosította felfelé az IMF.

A fejlődő országok olcsóbban megússzák, Kína pluszban maradhat

A fejlődő és feltörekvő régiók gazdasága az idén a fejletteknél kisebb mértékben gyengül, jövőre viszont nagyobb mértékben növekszik majd. Az idei csökkenés 3,0 százalékos, a jövő évi növekedés 5,9 százalékos lehet. Az idei prognózist 2,0 százalékponttal lefelé, a jövő évit 0,7 százalékponttal lefelé korrigálta az IMF.

Kína 1,0 százalékos GDP-növekedést ér el az idén, 0,2 százalékponttal gyengébbet az áprilisban jelzettnél, jövőre pedig 1,0 százalékponttal gyengébb, 8,2 százalékos növekedést.

Az IMF India esetében módosította a legnagyobb mértékben áprilisi előrejelzését. Az indiai gazdaság az idén 4,5 százalékkal zsugorodik majd, ami az áprilisi prognózis 6,4 százalékpontos negatív módosítását jelenti. A jövő évi növekedés pedig 1,4 százalékponttal marad el az előzőleg jelzettől, így 6,0 százalékos lesz.

Zuhan a világkereskedelmi forgalom és az olajár is

 A világkereskedelmi forgalom az idén 11,9 százalékkal csökken, ezen belül a fejlett országok esetében 13,4 százalékkal, a fejlődő térségekben 9,4 százalékkal. Jövőre a világkereskedelmi forgalom 8,0 százalékkal növekszik, a fejlett térségekben 7,2 százalékkal, a fejlődő régiókban 9,4 százalékkal. Az idei világkereskedelmi forgalmat 0,9 százalékponttal módosította lefelé az IMF, a jövő évit pedig 0,4 százalékponttal, szintén lefelé.

Az IMF az olajárváltozási-előrejelzését 0,9 százalékponttal módosította felfelé az idei évre és 2,5 százalékponttal felfelé 2021-re. Eszerint az idén az olajár 41,1 százalékkal csökken a tavalyihoz képest, jövőre pedig 3,8 százalékkal emelkedik. A Brent, a Dubai Fateh és a WTI egyszerű számtani átlagára így a 2019-es 61,39 dollár után az idén hordónként 36,18 dollár, jövőre pedig 37,54 dollár lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG