3p
Londoni pénzügyi elemzők szerint sokkal jobbak a világgazdaság kilátásai a 70 dollár körüli olajárakkal, mint a júniusi 110 dolláros hordónkénti árral.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai kimutatták, hogy az olajárak június óta végbement 40 dolláros zuhanása éves szintre vetítve 1300 milliárd dollárnyi jövedelemtömeget csoportosít át az olajtermelő országoktól a nettó olajfogyasztó gazdaságokhoz. Ez a globális hazai össztermék (GDP) 1,7 százaléka.

Ábrándot kerget az OPEC

Tényleg olcsó az olaj?

A piaci szereplők tátott szájjal nézik a kőolaj árának zuhanását. A nyáron még 100 dollár körüli ár pár hónap alatt 80-ra, majd a múlt hét utolsó két napján hirtelen 60 dollár közelébe szakadt. Ez valóban nem kis mozgás, de ettől még mondhatjuk-e, hogy ezen a szinten alacsony már az ár? Részletek >>>

A ház szerint, mivel az olajtermelő országok maguk is fogyasztók, az olajárak csökkenésének nettó világgazdasági hatása ennél sokkal kisebb lesz. A tipikus relatív költekezési hajlandóságok összemérése alapján azonban könnyen elképzelhető, hogy a globális GDP-értékhez 0,5-1,0 százalékot ad hozzá az olajárak csökkenése - áll a Capital Economics keddi tanulmányában.

A cég iparági elemzői szerint valószínűleg hiú ábránd a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) részéről az a várakozás, hogy az alacsony olajárak hosszabb távon majd élénkítik a globális keresletet, és visszaszorítják az OPEC-en kívüli olajexportőrök magasabb költségű termelését.

Megismétlődnek a hibák

Ugyanerre a következtetésre jutott az egyik legtekintélyesebb londoni stratégiai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet - székháza után közkeletű nevén Chatham House - energiaipari kutatási programjának vezetője. Paul Stevens professzor kedden ismertetett tanulmánya szerint az OPEC - amely múlt heti értekezletén az olajárak zuhanása ellenére sem csökkentette 30 millió hordós napi kitermelés kvótáját - ugyanazokat az alapvető hibákat követi most el, mint az 1980-as évek olajár-összeomlásának idején.

Stevens szerint az OPEC jelenlegi stratégiája nagyon veszélyes szerencsejáték, amely két súlyos tévedésre épül: annak fel nem ismerésére, hogy a fogyasztást befolyásoló jövedelmi hatás és árhatás nem ugyanaz, és annak fel nem ismerésére, hogy a megtérülési árküszöb, vagyis az az árszint, amelyen a befektetők döntenek az új kitermelési kapacitások gazdaságosságáról - és a termelésleállítási árküszöb - vagyis az az árszint, amelyen a már meglévő kitermelési kapacitások további működtetéséről vagy leállításáról döntenek a termelők, szintén nem ugyanaz.

Ettől nem fogják visszafogni magukat az amerikaiak

A Chatham House vezető szakértője szerint e koncepcionális léptékű tévedés miatt reméli azt az OPEC, hogy az alacsony olajárak visszavetik a szervezeten kívüli termelők - elsősorban az Egyesült Államok - palaolaj-kitermelését. A forgalomban lévő becslések hordónként 60-80 dollárra teszik az amerikai palaolaj-termelés megtérülési árküszöbét, e becslések azonban az esetek zömében messze eltúlzottak, mivel figyelmen kívül hagyják, hogy a palaolaj-termelés jelenlegi robbanásszerű felfutása rendkívüli mértékben felduzzasztotta a beruházási költségeket.

Az új palaolaj-kitermelési kapacitások kifejlesztésének beruházásai idővel lassulni kezdenek, csökkentve e kapacitásfejlesztési költségeket, és velük együtt a megtérülési árküszöböt is - fejtegeti a Chatham House kutatási vezetője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG