2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Soha ennyi közpénzt nem kapott még a közmédiának mondott állami média hat hónap alatt.

Szenved a magyar gazdaság, elmaradnak a beruházások, az ország fele napi megélhetési problémákkal küszködik, de van egy terület, ahova megállíthatatlanul ömlik a költségvetési pénz: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), magyarul a fideszes közmédia. Lehetett sejteni, hogy választási évben ez lesz: tavaly november 21-én fogadta el az Országgyűlés az MTVA 2024-es költségvetését, a büdzsé főösszegét 142 milliárd forintban határozták meg - írta a szintén a Klasszis Média lapcsoporthoz tartozó mfor.hu.

Már az idei második negyedéves mutatókat is publikálták. Bár az ország költségvetési helyzete ingatag, a közmédiánál 2024 is a pénzbőség éve. Ebből egyelőre annyi látszik, hogy a büdzséből érkezett mintegy 71,7 milliárd forint, abből mintegy 38 milliárd elment az anyagjellegű kiadásokra, 13 milliárd forint pedig a bérekre. A mérleg egyelőre pozitív, nem sikerült minden fillért elkölteni, így 2,8 milliárdos pluszt mutat a számláló. Ez jelentős növekedés, hiszen 2023 első hat hónapjában még csak 61,3 milliárd forintot sikerült átutalni a közmédiának, ez ugrott meg egy év alatt 10 milliárd forinttal.

A közmédia szerződéseit átnézve pedig tényleg úgy tűnik, hogy bármire van pénzük. Például 5,7 millió forintért vettek ruhát a Prémium Sport Kft.-től. A céghez tartozik a Heavy Tools márka is. Az áprilisban derült ki, hogy magyar sportruházati márkával kötött szerződést a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság, hogy készítse el a sportolók felvonulóruháját a párizsi játékokra. A cég ezek szerint nemcsak a sportolóknak, hanem a médiamunkásoknak is gyártott ruhát. Az olimpiára eleve rengeteget költöttek: eszközökre, szállásra, forgatási engedélyekre - írta az mfor.hu.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG