3p
Addig csűrték-csavarták a társasági adóról szóló törvény vonatkozó passzusait, míg végül bárki, bármilyen ingatlanfejlesztést az utolsó fillérig közpénzből finanszírozhat. Meglepetésre egy ellenzéki módosító javaslat is átvettek a fideszes honatyák.
A Puskás Akadémia játékosainak van oka az örömre a felcsúti Pancho Arénában. MTI Fotó: Illyés Tibor

A TAO-támogatások rendszerével jócskán megnyíltak a pénzcsapok a látvány-csapatsportokban tevékenykedő sportszervezetek számára, amelyek most újabb jelentős könnyítést kaphatnak köszönhetően két - sportban is érdekelt - fideszes politikusnak köszönhetően. Mint arról beszámoltunk, november közepén Bánki Erik és Kocsis Máté nyújtotta be azt a módosító törvényjavaslatot, mely nagyban támogatná a már betervezett létesítmények felépítését. Az eredeti elképzelések szerint a 300 millió forintnál nagyobb, sportszövetségek által tervezett ingatlanberuházások akár 0 százalék önerő mellett is megfinanszírozhatók TAO-támogatással. Eddig 30 százalék önerőt kellett az ilyen projekthez biztosítani. A másik módosítás pedig 4 évről 6 évre tolná ki a TAO-ból felhúzott létesítmények üzembe helyezési határidejét.

A javaslathoz határidőn belül egyetlen módosító javaslat érkezett az MSZP-s Molnár Gyulától, aki kezdeményezte, hogy a sportszövetségek mellett a hivatásos és az amatőr szervezetek is élhessenek a 100 százalékos TAO-finanszírozás lehetőségével, ők ugyanis sokkal jobban rá vannak szorulva erre, mint a milliárdos büdzséből gazdálkodó szakszövetségek.

Múlt héten aztán a törvényjavaslat egyik benyújtója, Bánki Erik kezdeményezte a törvényalkotási bizottság eljárását, a testület másnap napirendjére is vette a javaslatot és beterjesztette az összegző módosító indítványát. Ennek eredménye lehet az, hogy teljesen közpénzből finanszírozhatók az ingatlanberuházások, -felújítások.

Úgy tűnik ugyanis, hogy a bizottság némi meglepetésre megfogadta az ellenzéki képviselő javaslatát (ilyenre az elmúlt évekre csak nagyon ritkán volt példa) és a sportági szakszövetségek mellett az amatőr és hivatásos szervezetek számára is megteremti a teljes TAO-finanszírozás lehetőségét. Ugyanakkor kivennék a törvényből a 300 millió forintos értékhatárt.

Ez azt jelenti, hogy bármilyen sportszervezet bármilyen és bármekkora értékű ingatlanra irányuló beruházást, felújítást 100 százalékig TAO-ból, vagyis a cégek által az államkassza helyett a sportszervezeteknek utalt pénzből finanszírozhat.

A javaslat visszamenőleges hatályú, vagyis a már megkezdett, vagy az indén elfogadott sportfejlesztési programokra is vonatkozna.

A törvényalkotási bizottság fenntartotta azt a módosító indítványt is, mely több időt hagyna a projektek befejezésére. A létesítmények üzembe helyezési határidejét hosszabbítanák meg: az első támogatási igazolás kiállítását követő évtől számított 6. év végéig kellene üzembe helyezni a beruházást a jelenlegi 4 év helyett. A módosítás szintén visszamenőleges hatállyal a már megkezdett projektekre is vonatkozna az idén elfogadott sportfejlesztési programok beruházásai mellett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG