3p
Újabb hackerügy borzolja az amerikai kedélyeket, az elnökválasztás után most egy erőmű rendszerébe juttattak kártékony kódot orosz hackerek egy csoportja. Az ügy kísértetiesen hasonlít egy három évvel ezelőtti ukrajnai támadásra, akkor szintén a civileken toroltak meg politikai ügyet a hackerek. Az amerikai titkosszolgálat most vizsgálja, hogy és mikor juthattak át a betolakodók a szigorú ellenőrzésen.

Kellemetlen felfedezést tettek Vermont erőművében, egy laptopon ugyanis olyan malware kódot találtak, amiket korábban az amerikai elnökválasztást is befolyásoló, „Grizzly Steppe” névre keresztelt hackertámadásoknál azonosított az amerikai titkosszolgálat. A Bloomberg cikke szerint a kód képes lett volna akár teljesen le is állítani az erőművet, szerencsére azonban a laptop nem volt az intézmény rendszerére kötve, amikor megtalálták. Hasonló támadást intéztek Ukrajna ellen 2014 telén az oroszok, akkor több tízezer ember maradt áram és fűtés nélkül a farkasordító hidegben.

Az erőmű vezetői szerint itt már nem piti bűnözők szórakozásáról van szó, „ez támadás volt Vermont ellen”, a kóddal ugyanis befolyásolni lehetett volna az erőmű működését, adott esetben teljesen le is lehetett volna állítani azt. Ezzel nem csak a város maradt volna energiaellátás nélkül (köztük 16 ezer otthon és 3600 iroda), de a hivatalos szerveket – rendőrség, tűzoltók, mentők – is leterhelte volna az ügy felgöngyölítése és a rend fenntartása, vagyis jó eséllyel valamilyen más támadásról terelhették volna el a figyelmet. Amerika egyébként az ukrán eset óta szintén tart egy hasonló támadástól.

Civileken állnak bosszút?

Az energiaszolgáltató üzemeket és erőművek rendszereit folyamatosan ellenőrzik, így különösen furcsa, hogy a kód egyszer csak megjelent egy lecsatlakoztatott laptopon. Az ügyet tovább árnyalja, hogy mindezt egy nappal azután vették észre, hogy Barack Obama egyik utolsó intézkedéseként 35 orosz diplomatát tiltott ki az Egyesült Államokból. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az oroszok is hasonlóan vehemensen válaszolnak majd, Vlagyimir Putyin végül elengedte az ügyet – a döntéséért Donald Trump is megdicsérte az orosz államfőt.

Az orosz diplomaták kitiltását mindkét politikai fél támogatta, az új elnök, Donald Trump azonban élesen kritizálta Obama lépését. Meglátása szerint ugyanis amíg nincs döntő bizonyítékuk arról, hogy valóban az oroszok próbálták befolyásolni az elnökválasztás kimenetelét Clinton leveleinek kiszivárogtatásával, addig ez „súlyos és alaptalan vád” Putyinékkal szemben, ami „minden, csak nem fair”. Trump egyébként korábban már ígéretet tett arra, hogy mind Kínával, mind Oroszországgal javítani kívánja a kapcsolatot. Ez a barátság egyébként félelemben tartja az európai és a NATO tagállamok vezetőit is, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG