3p

Új határozatot fogadott el csütörtöki zárt ülésén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatótanácsa, és ebben felszólítja Iránt, hogy sürgősen kezdje el az együttműködést a szakosított ENSZ-szervezettel a három be nem jelentett atomlétesítményben talált uránrészecskék ügyében folyó vizsgálatban.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország által javasolt csütörtöki határozat idén a második, amely felszólítja Iránt az együttműködésre a vizsgálattal kapcsolatban. A vizsgálat eredményétől függ a 2015-ben Bécsben aláírt nemzetközi nukleáris megállapodás újraélesztése.

A határozatot a 35 tagú igazgatótanács 26 tagja támogatta, öten tartózkodtak, két ország nem volt jelen. Ellene csak Oroszország és Kína szavazott - közölték a jelen lévő diplomaták.

Ipari videókamerát mutatnak be az iráni atomprogram ellenőrzéséről tartott sajtóértekezleten a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, a NAÜ bécsi székházában 2022. június 9-én. Az előző napon Irán lekapcsolt két, a NAÜ által felszerelt ellenőrző kamerát a natanzi urándúsítójában, és értesítette az ügynökséget, hogy két újabb IR-6-os centrifugasorral bővíti a natanzi létesítményt. Ezek a fejlett eszközök tízszer gyorsabban pörgetik az atomfegyverek gyártásához használt uránt, mint az első generációs centrifugák. A 2015-ös atomalku értelmében Irán csak utóbbiakkal rendelkezhetne. MTI/EPA/Christian Bruna
Ipari videókamerát mutatnak be az iráni atomprogram ellenőrzéséről tartott sajtóértekezleten a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, a NAÜ bécsi székházában 2022. június 9-én. Az előző napon Irán lekapcsolt két, a NAÜ által felszerelt ellenőrző kamerát a natanzi urándúsítójában, és értesítette az ügynökséget, hogy két újabb IR-6-os centrifugasorral bővíti a natanzi létesítményt. Ezek a fejlett eszközök tízszer gyorsabban pörgetik az atomfegyverek gyártásához használt uránt, mint az első generációs centrifugák. A 2015-ös atomalku értelmében Irán csak utóbbiakkal rendelkezhetne. MTI/EPA/Christian Bruna

A határozat szerint az igazgatótanács döntése értelmében "lényeges és sürgős", hogy Irán magyarázatot adjon az uránrészecskék eredetére, tegye lehetővé a létesítmények és a berendezések megvizsgálását és a mintagyűjtést bennük, valamint adjon választ a NAÜ valamennyi kérdésére.

A kérdésben a testület által júniusban elfogadott első határozathoz képest a csütörtöki határozottabban fogalmaz és diplomáciai eszkalásziót sejtet. Ezenkívül kilátásba helyezi, hogy a NAÜ jelentést tesz a Biztonsági Tanácsnak arról: Irán nem tesz eleget az atomprogramjával kapcsolatban vállalt kötelezettségeinek.

"Iránnak el kellene kezdenie legalább a minimális együttműködést, nem pedig üres ígéreteket tennie" - áll az Egyesült Államok által röviddel a határozat elfogadása előtt kiadott közleményben.

"Iránnak tisztában kell lennie azzal, hogy ha nem működik együtt legalább a szükséges szinten, akkor az igazgatótanácsnak további lépés meghozatalára kell felkészülnie a NAÜ Alapszabályának XII. cikke értelmében".

Ez tartalmazza az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulás lehetőségét, amelynek azután felhatalmazása lesz szankciók elrendelésére - írja az MTI.

A 2015. évi atomalkuban Irán vállalta, hogy az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos feloldása fejében korlátozza atomprogramját. Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban kiléptette országát a szerződésből, Irán pedig sorra bejelentést tett arról, hogy nem tartja be a szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Magyarország az atomalku újraélesztése mellett

Mindeközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság ülését követő csütörtöki sajtótájékoztatón többek között azt mondta, Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés felhasználása mellett, ezért támogatja az Iránnal kötött atomalku újraélesztését, ami erősítené a globális biztonságot is. További részleteket laptársunk, az Mfor.hu oldalán talál. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG