3p

Oroszországgal szemben csak Magyarország lakossága nem támogat újabb lépéseket. Malajziával, Szaúd-Arábiával és Indiával értünk egyet. 

Az Ipsos új nemzetközi kutatása szerint a magyarok szerint hatástalanok a gazdasági szankciók Oroszország ellen, az EU-országok közül csak Magyarország lakossága nem támogat újabb lépéseket.

Bebizonyosodott, hogy a magyarok szeretnének minden szinten kimaradni a háborúból, nem avatkoznának bele más országok konfliktusába, katonai támogatást sem küldenének Ukrajnának, és nem tartanak attól, hogy az orosz manőver más országokat is veszélyeztetne.

Az Ipsos új felmérése szerint 27 ország átlagában a felnőttek 70 százaléka számolt be arról, hogy követi a híreket Oroszország ukrajnai inváziójáról, és 61 százalékuk szerint a konfliktus jelentős kockázatot jelent az országukra nézve. A megkérdezett országok mindegyikében a többség támogatja az ukrán menekültek befogadását, és ellenzi a konfliktusba való katonai beavatkozást. A gazdasági szankciókkal és az ukrán hadseregnek nyújtott fegyverekkel kapcsolatos vélemények azonban országonként nagyon eltérőek.

A felmérést 19 000 75 év alatti felnőtt körében végezték március 25. és április 3. között az Ipsos Global Advisor online felmérési platformján. Ennek alapján Magyarországra vonatkoztatva az derült ki, hogy a magyar lakosság mondja legnagyobb arányban (90 százalékban), hogy az országnak ki kell maradnia a katonai konfliktusból. Emellett leginkább Nagy-Britanniában támogatják a további szankciókat Oroszország ellen és Hollandiában vélik úgy legtöbben, hogy az országnak fegyvereket kell biztosítania Ukrajnának.

Kijev. Fotó: Pixabay
Kijev. Fotó: Pixabay

A 27 országban a többség, átlagosan a lakosság 82 százaléka szerint az ukrajnai háború nagy vagy elég nagy kockázatot jelent a világ egészére nézve; 61 százalékuk szerint pedig az ő országukra nézve. Japánban (87 százalék), Lengyelországban (77 százalék), Dél-Koreában (77 százalék) és Svédországban (75 százalék) a legelterjedtebb az a vélekedés, hogy saját országa jelentős kockázattal néz szembe.

Ami a katonai támogatást illeti:

Szaúd-Arábiában, Magyarországon, Malajziában és Indiában az a vélemény uralkodik, hogy

"Ukrajna problémái nem tartoznak ránk, és nem szabad beavatkoznunk".  

A megkérdezettek fele osztja ezt a nézetet Mexikóban, Izraelben és Argentínában is. Ezzel szemben Magyarország kivételével mind a nyolc másik megkérdezett európai uniós tagországban, valamint Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Japánban és Dél-Koreában a válaszadók 65-80 százaléka ezzel ellentétes véleményt vall.

Míg Lengyelországban, Svédországban, Nagy-Britanniában és Indiában ötből több mint négy ember egyetért azzal, hogy országának támogatnia kellene a szuverén országokat, ha megtámadják őket, addig Mexikóban, Magyarországon és Brazíliában csak körülbelül a megkérdezettek fele osztja ezt a véleményt.

Nagy-Britanniában, Japánban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Lengyelországban négyből több mint három ember úgy véli, hogy az ukrajnai tétlenség arra ösztönzi Oroszországot, hogy más országokat támadjon meg, míg Magyarországon és Izraelben a megkérdezettek fele osztja ezt a véleményt.

A kutatás részletei itt találhatók.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG