3p
Megkezdődött Pozsonyban az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek kétnapos informális találkozója.
Szijjártó Péter az EU tagállamok külügyminisztereinek informális találkozóján Pozsonyban. Kép forrása: MTI/KKM.

A tárgyalássorozaton az EU gazdaságpolitikájának jövője, a migráció és a Brexit tagállamok gazdaságaira gyakorolt hatása mellett az integráció szorosabbra fűzése és az adóelkerülések elleni küzdelem is terítékre kerül.

A júliusban kezdődött szlovák uniós elnökség keretében tartott széleskörű találkozón az uniós tagállamok pénzügyminiszterein kívül a tagországok központi bankjainak vezetői és a pénzügyi élet több más prominens személyisége is részt vesz. A találkozó keretében rendezett első fórumon az EU gazdasági politikájának jövője, valamint a görög adósságrendezés, illetve Spanyolország és Portugália összefüggésében az uniós strukturális alapok részleges befagyasztása is szóba került.

Megy a pénz a görögöknek

Az első találkozót követő sajtótájékoztatón Pierre Moscovici, az EU gazdasági és pénzügyekért illetve adó- és vámügyekért felelős biztosa elmondta: Görögország meg fogja kapni a nyár elején jóváhagyott 10 milliárd eurós csomag még függőben lévő részletét, ennek egyedüli feltétele a görögökkel szembeni elvárásokról korábban született megegyezések, különösen a privatizációra és az energetikára vonatkozó célkitűzések teljesítése.

Az utóbbi időszakban erőteljes igyekezetet tapasztaltak a görög hivatalok részéről az elvárások teljesítésére. Rámutatott: a görögök a 15 célkitűzés közül kettőt már teljesítettek, a többi teljesítése pedig folyamatban van. Kérdésre válaszolva elismerte, voltak időbeli csúszások, de mint mondta: bár igényesnek kell lenni a görögökkel szemben, nem szabad dramatizálni a helyzetet. Örömteli, hogy teljesen sikerült eltüntetni a Grexit (Görögország az euró zónából való távozásának) rémét - fogalmazott.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a nap egyik fő témája Görögország helyzete volt, felszólították a görög kormányt, hogy gyorsítsa fel az eddigi megegyezések teljesítését.

Az egyeztetés során Spanyolországot és Portugáliát érintve terítékre került az uniós strukturális alapok részleges felfüggesztésének kérdése is, és a pénzügyminiszterek megegyeztek abban, hogy a normális állapotokat minél hamarabb vissza kell állítani, ám eközben lankadatlan figyelemmel fogják követni, hogy az érintett kormányok teljesítik-e az ehhez fűződő vállalásaikat.

A szombaton folytatódó informális találkozó témái között az adóelkerülések elleni küzdelem, valamint a terrorizmus finanszírozásának problémája illetve a stabil, kiszámítható adókörnyezet biztosításának lehetőségei is szerepelnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG