3p
A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint értékelik az új cseh külügyminiszter megfelelni vágyását. Szijjártó Péter arra az interjúra reagált, amelyben Tomás Petrícek kritizálta a magyar kormány politikáját.
Az új cseh külügyminiszter, Tomas Petricek. EPA/MARTIN DIVISEK

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott mai közleményében úgy fogalmazott: "Értékeljük a külügyminiszteri munka megkezdésénél tapasztalt lendületet és megfelelni vágyást."

Szijjártó: eddig nem volt üzengetés

Hozzátette: örömmel várják a novemberi találkozót, akkor mindent megbeszélhetnek, hiszen "eddig nem volt jellemző a magyar-cseh kapcsolatokra az üzengetés, reméljük ezután sem lesz az".

Szijjártó Péter szerint a négy visegrádi ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) együttműködése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában marad. "Nagyra becsüljük Babis miniszterelnök Magyarország melletti kiállását, és ezt tekintjük irányadónak" – fogalmazott.

Petricek megvédené a liberális demokráciát

Az új cseh külügyminiszter egy helyi lapnak adott interjúban azt mondta: "A liberális demokrácia megkérdőjelezésének nem éppen kedvező irányzata számos országban, és nem csak Közép-Európában látható. Úgy vélem, hogy a liberális demokrácia védelmének közös feladatnak kellene lennie."

A Sargentini-jelentéssel kapcsolatban kifejtette: szükség volt a vitára Magyarország "elfordulásáról a liberális demokráciától", a politikai ellenzék elnyomásáról és a médiaszabadságról. Nem volt viszont szükséges a felszólítás a szankciós folyamat megindítására, valamint az ország "kiszavazása" az új európai parlamenti választások és az új Európai Bizottság felállása előtt. "Ez csak indulatokat vált ki" - mondta Petrícek.

Beszélni akar Magyarországgal

Az új cseh külügyminiszter szerint Csehország Közép-Európában a "nyugodt erő" szerepét játszhatná el szomszédjai irányában. "Beszélni kell Magyarországgal és Lengyelországgal arról, mi az, ami zavar minket, mi az, ami helytelen. Éppen abból kifolyólag, hogy a visegrádi csoportban közel vagyunk egymáshoz, nyitottak lehetünk, és partnereinkkel a kellemetlen dolgokról is beszélhetünk. Novemberben találkozom a magyar és a lengyel kollégámmal, s a jelzett témákat meg akarom nyitni" – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy milyen cseh politika fog érvényesülni Magyarországgal kapcsolatban, amikor Andrej Babis miniszterelnök és a külügyminiszter véleménye eltér egymástól, Petrícek azt mondta: a Magyarország elleni szankciós eljárás megindításáról az Európai Tanács dönt, ahol a kormányfők vannak jelen.

"A tanácskozásra való felhatalmazást azonban a kormány adja, és mi, mint külügyminisztérium, részt veszünk ennek az előkészítésében. Beszélni akarok a kormányfővel Magyarországról és, ahogy már elmondtam, nem fogok szemet hunyni az országban zajló folyamatok felett" - jelentette ki Petrícek, aki október 16-óta tölti be a cseh külügyminiszteri posztot.

Az interjúval kapcsolatos teljes cikkünket itt olvashatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG