1p

Ötnapos karantént hirdettek a hatóságok Phenjanban légzőszervi megbetegedések terjedése miatt.

A szöuli NK News hírportál szerint ugyan az észak-koreai kormányzati közleményben nem említették a Covid-19-et, de arra utasították a phenjaniakat, hogy a hét további részében maradjanak otthon, valamint felszólították az embereket, hogy naponta több alkalommal mérjenek lázat - tette hozzá az Észak-Koreával foglalkozó hírportál. Az NK News értesülései szerint a phenjani lakosok kedden "pánikvásárlásba" kezdtek.

Észak-Korea tavaly jelentette be először, hogy koronavírusos megbetegedést találtak. Fotó: MTI/AP/Dzson Csol Dzsin
Észak-Korea tavaly jelentette be először, hogy koronavírusos megbetegedést találtak. Fotó: MTI/AP/Dzson Csol Dzsin

Észak-Korea tavaly jelentette be először, hogy koronavírusos megbetegedést találtak a világtól elzárt országban, augusztusban azonban máris "győzelmet hirdettek" a vírus felett, és mivel a tesztelés sosem vált széles körűvé, a Covid-19-cel kapcsolatos megbetegedések és halálozások pontos száma azóta sem ismert. A phenjani kormányzat ehelyett - július végéig - csupán a "lázas megbetegedések" napi számát közölte, amely a mintegy 25 milliós országban elérte a 4,77 milliót.

Az állami média mindazonáltal továbbra is közöl híreket légzőszervi megbetegedésekről, egyebek között influenzáról, de egyelőre nem jelentett be országos zárlatot.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG