3p
Pozitív meglepetésnek nevezte a K&H és az ING vezető elemzője, hogy a Fitch stabilról pozitívra javította a magyar államadós-osztályzatainak kilátását.

Balatoni András, az ING vezető elemzője nem számított kilátásjavításra. Kifejtette: a hitelminősítőkre általában jellemző a visszatekintő elemzés, ami miatt a trendtöréseket csak nagyon lassan építik be várakozásaikba. A Fitch pénteken közzétett véleményéből azonban az látszik, hogy a javításban szerepet játszott a főként a bankadó-csökkentés által jelzett markáns gazdaságpolitikai fordulat.

 

 

Az elemzés végre arról szól, amiről kellene – mondta a Fitch véleményéről, kifejtve, hogy Magyarországon csökken az adósság, jók az egyensúlyi mutatók, alacsony a deficit, és van növekedés, vagyis az ország pénzügyi befektetői, hitelezői szempontból vonzó célpont.

Jöhet a felminősítés ősszel

Az elemző emlékeztetett arra, hogy a Fitch 2012-ben sorolta Magyarországot befektetésre nem ajánlott kategóriába, ami akkor indokolt volt, azonban az indokoltnál sokkal tovább tartotta ebben a kategóriában az országot. Balatoni szerint a következő, őszi felülvizsgálatkor már felminősítés következhet, ami két dolog miatt is fontos.

Egyrészt ha az Egyesült Államokban kamatemelés lesz, és csökkennek az amerikai befektetői pénzek, felminősítés esetén felkerülünk a befektetési térképre a sokkal konzervatívabb ázsiai és európai befektetőknél. Másrészt vannak olyan alapkezelők, amelyek a 3 nagy hitelminősítő értékelésének átlagát nézik, így ha kettőnél sikerülne a felminősítés, akkor az ilyen szempontból is kedvező lenne Magyarország számára.

A szektoradók még meg vannak

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője sem számított kilátásjavításra. Egyetért a Fitch által is említett kedvező tendenciákkal, így a külső adósság csökkenésével, a növekedés felgyorsulásával, valamint a bankadó jövőre kezdődő csökkentésének pozitív hatásával.

A felminősítés feltételeként meghatározott államadósság-csökkenés objektíven mérhető, ugyanakkor ez nem mondható el a kiszámíthatóbb, stabilabb gazdaságpolitikáról, üzleti környezetről - tette hozzá. A bankadó csökkentésével elindulhatott egy kedvező folyamat, de a szektorális különadók maradnak, sőt a 2019-ig szóló költségvetési kitekintésben is szerepelnek ezek az adók – hívta fel a figyelmet Németh Dávid.

Szerinte nehéz előre jelezni, hogy a hitelminősítők a kiszámíthatóság értékelésénél ezt mennyire veszik majd figyelembe, mikor tartják majd megfelelőnek a kiszámíthatóságot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG