2p
Az áfatörvény módosításának 2019. augusztus 23-ai hatályba lépésével jelentősen szűkült a fuvarozó és szállítmányozó vállalatok adómentességi köre is.

Mostantól ugyanis kizárólag a megbízónak közvetlenül szolgáltató speditőr alkalmazhat áfamentességet, az általa igénybe vett alvállalkozók már nem. Fontos változásról van szó, hiszen korábban az importhoz kapcsolódó szolgáltatást nyújtó alvállalkozói lánc minden szereplője adómentesen számlázhatott – írja a Piac@Profit a MAZARS alapján.

A változás hátterében az Európai Bíróság döntése áll, amely kimondta, hogy az adómentesség nem alkalmazható olyan, harmadik országba irányuló árufuvarozáshoz kapcsolódó szolgáltatás nyújtására, amelyet nem közvetlenül az áruk feladójának vagy címzettjének nyújtanak.

Az ítélet alapján a magyar Áfa-törvénybe is bekerült: az adómentesség alkalmazásának feltétele, hogy a terméket fuvarozó közvetlenül szolgáltasson az exportőrnek.

Már a januári törvénymódosításkor többen úgy értelmezték a változást, hogy az az importra is analóg módon vonatkozik, erre jutott például a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete is. Úgy indokoltak, hogy bár az alapügy tényállása miatt az EU Bíróság ítélete az exportra lett kihegyezve, a szóban forgó irányelvi rendelkezés az importra is ugyanúgy vonatkozik.

A nyári adócsomaggal módosított áfatörvény értelmében azonban már világos, hogy a továbbiakban tényleg nemcsak az exporthoz, hanem az importhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások esetében is az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelő, szűkebben értelmezett adómentességet kell alkalmazni.

Mivel ezúttal sincs külön átmeneti rendelkezés, így minden 2019. augusztus 23-át követően teljesített, importhoz kapcsolódó szolgáltatás esetében igaz, hogy kizárólag az importőrrel közvetlenül számlázási kapcsolatban álló szolgáltatónál alkalmazható az adómentesség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG