3p
A legújabb közvélemény-kutatás szerint Angel Merkel messze a legnépszerűbb a vezető német politikusok között, ha arról van szó, ki legyen a kancellár. A pártja viszont sokat vesztett népszerűségéből, bár a koalíciós partnerrel még simán győzhet is. Egy év múlva választások lesznek.
Angela Merkel. Kép forrása: AP/Michael Sohn

Angela Merkel német kancellár népszerűsége kissé nőtt, és népszerűbb, mint a saját pártja – írja egy friss közvélemény-kutatás. A Forsa Intézetnek az RTL-Stern megbízásból készült „Választási Trend” nevű körkérdése szerint egy százalékponttal növelte népszerűségét, 46 százalékra, amikor azt kérdezték a választókat, kit látnának legszívesebben kancellárként. A Der Stern szerint ez a legfontosabb fokmérője egy politikus népszerűségének.

Ezzel messze megelőzi egyik fontos riválisát, Sigmar Gabrielt, a szocialista SPD vezetőjét (alkancellárt és gazdasági minisztert), aki mindössze 16 százalékot kapott. (Ezt persze a szocialisták is tudják és lázasan keresnek másik, népszerűbb kancellár-jelöltet – a szerk.)

Az egy év múlva esedékes választásokról 69 százalék nyilatkozott úgy, hogy részt venne, és ezek 34 százaléka választaná a konzervatív CDU/CSU tömböt – a teljes választókorú lakosságon belül tehát csak 23 százalék. Ezt a Forsa közvélemény-kutató úgy értelmezi, hogy Merkelnek kétszer annyi választója lenne, mint a saját pártjának. (Kérdés, ezt van-e értelme így összehasonlítani, ha egyszer a kérdés a két esetben más és más volt – a szerk.)

A pártok népszerűségében egyébként nem volt lényeges változás, a CDU/CSU 34 százaléka után sz SPD 22, a szélsőjobboldali AfD 12, a Zöldek 11, a Baloldal (Linke) 9 százalékot kapna.

A Die Welt idézi az Insa nevű intézet egy nappal korábban közzétett felmérését is, ahol a CDU/CSU már második hete csak 29,5 százalékot kapott, ami ennél a cégnél az eddigi mélypont. Az SPD fél százalékponttal 21,5 százalékra, az AfD 1,5 százalékponttal 13,5 százalékra süllyedt.

Amint nemrég beszámoltunk róla, az utóbbi hetek német közvélemény-kutatásai során Merkelnek volt, hogy 54 százalékos népszerűséget jeleztek, de volt olyan is, hogy a megkérdezettek 42 százaléka látta volna szívesen újra kancellárnak, kutatóintézete és felmérése válogatja. (Itt írtunk erről: Mit tippelnél, ki a népszerűbb, Orbán vagy Merkel?)

A jelenleg kormányzó német koalíció együtt azonban a hazai pártoknál népszerűbb, Merkel pedig – bár a hazai adatok ritkásak – valószínűleg a legnépszerűbb hazai politikusokat is megelőzi. (Persze kérdés, melyik választási rendszer hogyan torzítja az eredményeket – a szerk.)

A német kancellárt egyébként nem közvetlenül választják, a Bundestag (szövetségi parlament) szavaz róla a Szövetségi Elnök (Bundespresident) javaslatára.

A lapok megjegyzik, hogy a Forsa felmérésének statisztikai hibahatára +/– 2,5 százalék – azaz az ennél kisebb változások nem tekinthetők mérvadónak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG