Október 29-én Jyrki Katainen, az EU Bizottság munkahelyekért és növekedésért felelős alelnöke kijelentette, hogy Franciaország és Olaszország csupán átmenetileg kapott zöld lámpát jövő évi költségvetésükre. A végső döntés az esetleges fegyelmi eljárásról november 30-án várható.
A Juncker Bizottság nincsen könnyű helyzetben, hiszen a recesszió és a tömeges munkanélküliség ebben a két kulcsállamban megrendítheti az egyébként is számos kihívással szembesülő európai projektet. Ezért belső források szerint a Bizottság végül nem lesz túlságosan szigorú a francia és az olasz költségvetéssel szemben, csak némi kiigazítást várnak el, átfogó reformlépéseket nem. Brüsszelnek nem célja, hogy egy bizonyos határon túl nőjön a feszültség az EU adminisztráció és az Unió két meghatározó, recesszió közeli állapotban lévő gazdasága között.
Pártokrácia és adósságcsapda
Olaszország jelenlegi zilált pénzügyeinek gyökerei az adósságokat nyakló nélkül felhalmozó II. világháború utáni Első Köztársaságba nyúlnak vissza. A ’partitocrazia’ (pártokrácia) még a világháború utáni ’miracolo economico’ (gazdasági csoda) idején konszolidálta önmagát, hogy aztán hosszas degeneráció után az 1990-es évek elejére összeomoljon.
A gazdaság azóta sem tért igazán magához. Az ország államadóssága 2,2 ezermilliárd euróra rúg, amely a második negyedéves adatok szerint a GDP 133,8 százaléka - ez Japán és Görögország után a világ harmadik legmagasabb értéke. Az államadósság az utóbbi években GDP öt százalékával nőtt évente, a megszorítások és a 2,5 százalékos elsődleges költségvetési többlet ellenére. A kamatterhek jelenleg a GDP 5,5 százalékra rúgnak, így ha a nominális GDP nem nő ilyen ütemben, akkor bizony az adósságráta tovább kúszik fölfelé.
Az ország gyorsan marad le északi versenytársaihoz képest: fajlagos munkaerőpiaci versenyképességének 40 százalékát elvesztette Németországgal szemben, mióta az 1990-es évek közepén a lírát és a márkát összekötötték. 2007 óta pedig a recesszió következményeként az olasz ipar teljesítménye 25 százalékal esett vissza.
Egy friss felmérés szerint az olaszok többsége úgy is gondolja, hogy a líra föladása az euró kedvéért rosszat tett az országukkal. Bár összességében Olaszország problémáinak zömét saját magának köszönheti, de napjainkban vezető politikusainak többsége mégis a közös európai valutára és a Németország által rájuk kényszerített megszorításokra próbálja ráhúzni a vizes lepedőt.
Az új, dinamikus miniszterelnök
Mindazonáltal most új seprű söpör Rómában. A 39 éves, dinamikus miniszterelnök, Matteo Renzi még februárban ragadta magához a hatalmat egy belső pártharc eredményeképpen. Ő jelenleg egy 30 milliárd eurós kiadási visszafogás mellett még egy átfogó munkaerő-pIaci reformon is munkálkodik. Ez utóbbival nem akármilyen fába vágta a fejszéjét: mintegy félmillió dolgozót állami támogatással tartanak a cégek kapun belüli munkanélküliség keretében, amelyet eufemisztikusan ’cassa integrazione’ névvel illetnek. Renzi tervezete szintén nekimegy annak a begyöpösödött törvénynek (Articolo 18), amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi alkalmazott elbocsátását 15 főnél többet foglalkoztató cégnél.
Október végén egy milliós tüntetés fogadta Renzi tervezetét. Olaszország nehéz időszak elé néz, a szakszervezetek ’un autumno caldo’-t, egy forró őszt ígérnek.
Káncz Csaba jegyzete
Hiba volt az euró bevezetése? Új seprű söpör Rómában
Olaszország csupán átmenetileg kapott zöld lámpát jövő évi költségvetésére, ha végleg dönteni kell az Európai Bizottság nem lesz könnyű helyzetben. Óriási gondokkal küzd Olaszország, miközben az Unióra próbálják ráhúzni a vizes lepedőt. Kérdés, hogy az új, dinamikus miniszterelnök át tudja-e vinni reformjait?
