1p
Technikai recesszióban van a magyar gazdaság, ugyanis a KSH gyorsbecslése szerint az előző negyedhez képest 0,2, az egy évvel ezelőtti második negyedévhez képest 1,2 százalékkal esett vissza a GDP. Az ágazatok fele leállt, az építőiparunk zuhan.

A nemzetgazdasági ágazatok fele stagnált

Az NGM közleményben kommentálta a recesszióról szóló adatsort. A tárca elsősorban az európai válságot okolja és jövőre már folyamatos javulást vár. Részletek>>>

A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2012. második negyedévében 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nemzetgazdaság ágazatainak nagyjából fele stagnált. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett, míg az építőiparé jelentősen visszaesett. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a gazdaság fellendüléséhez elsősorban a befektetői bizalom javulása, ezen keresztül pedig a beruházások fellendülés elkerülhetetlen. Az elemző emlékeztetett, hogy míg az EU-ban 26 százalék, addig Magyarországon 16 százalék körül mozog a GDP-arányos befektetési ráta, ami rendkívül alacsony. Miró szerint nagy baj, hogy magas szinten beragadt a munkanélküliségi ráta, amin a közmunkaprogramok és eddig bejelentett járulékintézkedések nem sokat segítenek. Az Erste elemzője szerint ugyan jó jel, hogy például az oktatási rendszer költségeit elkezdték csökkenteni, viszont az eddig bejelentett intézkedéseknek nem látja a tartósságát. Az elemző szerint további bizonytalanság, hogy a telekomadót és a tranzakciós illetéket a most bejelentett formájában nyilván nem lehet bevezetni, ezért még nem tudni, hogy mi lesz ezek sorsa, illetve mi jön ezek helyett. Miró József egyáltalán nem tartja jó lépésnek az MNB és a MÁK megadóztatását, ahogy fogalmazott: "Attól, hogy elveszem a feleségem pénzét, még nem lesz több pénze a családnak."

A KSH közleménye megjegyzik ugyanakkor, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.

Ez már biztos recesszió

Londoni elemzők egy ideje kész tényként kezelik az idei magyar recessziót, a kiútról azonban megoszlanak az elemzői vélemények.

A mai közlemény így megerősítette amit már mindenki tényként kezelt, hogy recesszióban van a magyar gazdaság. Definíciószerűen a recesszió akkor kezdődik, amikor a gazdaság teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken az előző negyedévhez képest. Magyarországon a második negyedév már az ötödik lehet, amikor nem volt gazdasági növekedés, mert az első negyedévi 1,2 százalékos visszaesést megelőzően a múlt év második felében, azaz a harmadik és a negyedik negyedévben is stagnált a gazdaság teljesítménye, 2011 második negyedévében pedig 0,2 százalékkal esett negyedéves összehasonlításban. Magyarország legutóbb 2009 végén lábalt ki egy teljes éven át tartó recesszióból.

Az euróövezetben is ma közlik a részletes GDP-adatokat. Az átfogó számot 11 órakor közli Luxemburgban, de a német és a francia számokat már korábban közölték. Ezek szerint mindkét országban a vártnál kisebb visszaesés volt. Részletek>>>

Éves összevetésben az első negyedévi 0,7 százalékos csökkenést megelőzően három negyedéven keresztül egyformán 1,4 százalékos növekedést mutatott ki a KSH, míg a múlt év első negyedében 2,6 százalékos volt a bővülés. Elemzők a második negyedévi GDP-csökkenésre vonatkozó várakozásukat azzal indokolják, hogy sem az ipari termelés, sem a beruházások, sem a fogyasztás legutóbbi mutatóiból nem lehet növekedésre következtetni, és az export - egyébként a korábbiaknál szerényebb - növekedése sem lehetett képes a pozitív tartományba lendíteni a gazdasági növekedés mérőszámát.

A KSH a GDP-adattal egy időben közölte az inflációs jelentést is, amely szerint júliusban a fogyasztói árak 5,8 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkent az infláció.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG