5p

Az Európai Uniót olyan világban hozták létre, amikor a világgazdaság viszonylag kiszámítható pályán mozgott a jelenlegi teljes bizonytalanság helyett. Az új helyzethez sok kisebb unió uniója illik.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy tekinthet az Európai Unióra, mint amilyen a Volkswagen Bogár volt fénykorán túl. Egy ikonikus autóról volt szó, amely egykor a német műszaki és gyártási tudás csillaga volt, ám eljárt felette az idő. Nem tudott megújulni. Abban a karosszériában és azzal a motorral nem lehetett megújítani. Ez jutott eszébe a The Conversation szakszerzőinek arról, hogy az év elején tartott davosi Világgazdasági Fórumon von der Leyentől mindössze annyi tellett, hogy azt mondja üzletemberekből álló hallgatóságának: 

„Európának magasabb sebességi fokozatba kell kapcsolnia!” – pestiesen szólva ezt már kismilliószor hallották anélkül, hogy világos lenne mi értendő alatta. 

Az új amerikai vezetés véget vethet az Európai Uniónak

Donald Trump, az Egyesült Államok új elnöke megszámlálhatatlan nyilatkozatai között elejtette azt a megjegyzést is, hogy az EU helyett inkább az uniós tagállamok vezetővel akar tárgyalni. Ez azt jelentheti, hogy országa gazdasági kapcsolatait kétoldalú viszonyokká próbálja majd alakítani. Ha ez sikerül, akkor az EU-nak, megint csak pestiesen fogalmazva: annyi.

Lépni kellene
Lépni kellene
Fotó: Depositphotos

A minta az orosz modell lehet. Az orosz energiahordozók szállítói ügyeltek rá, hogy egyenként állapodjanak meg az európai országokkal portékájuk értékesítéséről. Így tudtak politikai árat érvényesíteni, azaz egyes országokat drága olaj- és gázárakkal büntetni. Trump fellépése rávilágíthat arra, hogy az unió alapkoncepciójával van a baj.

Nem térnek vissza a régi szép idők, amikor az EU-t kitalálták

Az európai egységről álmodók szeme előtt az esetleges Európai Egyesült Államok lebeg. A gond az, hogy ez egy ideál, amit még lényegében a hidegháború idején találtak ki. Akkor a jóval szűkebb taglétszámú unióban hasonlóan fejlett, azonos biztonsági érdeket követő államok voltak. És még akkor sem volt egyértelmű, hogy valaha létrejöhet egy soknemzetiségű, egységes európai állam.

A hidegháború stabil gazdasági táborai azóta megszűntek, Kína felemelkedett és Ázsia több állama megerősödött. Összességében egy gazdasági dzsungelben kell boldogulniuk az országoknak. Eközben az EU egyszerre a világ legfejlettebb multilaterális szervezete és egy végtelenül mereven működő rendszer. A kritikus intézkedéseket egyhangú döntéssel kell meghozni egy olyan szervezetben, amelynek tagjai igencsak szerteágazó érdekeket követnek. 

Létre lehetne hozni az uniók unióját, amire van példa az EU-ban

Ennek az az eredménye, hogy miközben tagállamok feladják szuverenitásuk egy résztét az EU-ban, egy ólomlábakon mozgó, rugalmatlan rendszer fékezi őket abban, hogy rugalmasan reagálhassanak a velük szemben megjelenő kihívásokra. A The Conversation szakírói felvetik egy reform lehetőségét, amivel meg lehetne őrizni az unió előnyeit annak hátrányai nélkül. A megoldás az említett európai álom elvetése mellett nem lehet a „többsebességes Európa” elképzelése sem. 

Így a fejlettebb országok uniója gyorsabban haladna, mélyebbé válna, mint a perifériáján lévő országoké. Ez szétfeszítené az unió kereteit. A többségi szavazási út ugyanezért nem járható. Az reformot azzal mondással lehetne jellemezni, hogy aki kevesebb markol, többet fog.

Az EU-nak számos részunió koordinátorává kellene válnia. Például azok az országok (Lengyelország, a balti államok, Finnország), akiknek az orosz fenyegetés miatt fontos a katonai biztonság, kis védelmi uniót hozhatnának létre. Mások a páneurópai gyorsvasút-hálózat kiépítésére, vagy energiaunióra (Franciaország, Olaszország, Spanyolország) állhatnának össze.

Vannak példák a sikeres kis uniókra, mint ahogy a sikertelen nagyra is 

Az ötletben az a szép, hogy vannak példák a sikeres kis uniókra. Például Monaco nem tagja az EU-nak, de része a közös európai valutát, az eurót használó közösségnek. Norvégia szintén kívül van az Európai Unión, mégis része a schengeni határövezetnek. Része az európai egységes piacnak, de nincs a vámunióban. Eközben elfogadnak ugyan nagyobb egységeket az uniós tagállamok, amit aztán nem tartanak be. A megújított pénzügyi stabilitási paktumot 20 ország írta alá, ám 11 nem teljesíti. Ezért része lenne ennek a fajta reformnak, hogy a kis uniókban részt vevők kizárhatnák maguk közül az olyan országokat, amelyek nem teljesítik, amit vállaltak.

Egy másik hasonlattal éve az Európai Unió olyan házassága a tagállamainak, ami a házasság 20 század közepe előtti felfogásához hasonlít. Csak nagy nehézségek árán felbontható és súlyos következménnyel jár, ha valamelyik ország szét akarja szakítani a házassági köteléket. Ezt mutatta a brexit. Ehelyett ajánlják a The Conversation szakírói a modern partnerkapcsolatokat, amely szorosabb és lazább kötelékek sorozatai.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hírt kaphatnak a magyar vállalkozások
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:12
Könnyebbek lehetnek mindennapjaik.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy haladékot kaptunk
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:55
Májusig érvényben marad a Gazprombank elleni szankciók alóli mentesség.
Makro / Külgazdaság Rohamtempóban emelkednek az újépítésű lakások árai – budapesti körkép
Natív tartalom | 2025. március 21. 15:21
Az újépítésű lakások piacán hónapok óta két határozott trend rajzolódik ki: a kínálat drasztikus csökkenése és ezzel párhuzamosan pedig meredek áremelkedés. A március eleji adatok sem mutatnak eltérést ettől a mintázattól – sőt, az irányok még élesebbé váltak.
Makro / Külgazdaság Pocsék hír az autósoknak hétvégére: még most kell tankolni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 13:29
Érdemes figyelni a változásokra.
Makro / Külgazdaság Mi folyik Lengyelországban? Meglepődhettek az elemzők
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 10:48
Az ipari termelésről és az ipari termelői árakról is meglepő hírek érkeztek.
Makro / Külgazdaság Az élelmiszerek után a bankolás is olcsóbb lehet?
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 09:08
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint „nem indokolható” mértékben nőttek a banki szolgáltatások díjai. Még tárgyalnak a bankokkal.
Makro / Külgazdaság Mentené a menthetőt a török jegybank, rendkívüli ülésen döntöttek
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 07:12
Megemelték a kamatot, hogy ne zuhanjon tovább a líra.
Makro / Külgazdaság Ami késik, nem múlik, figyelmeztetett Von der Leyen az uniós vámokkal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 06:58
Csak halasztják az Egyesült Államok vámjaira az uniós választ, de jönnek az ellenvámok – ígérte Ursula von der Leyen az uniós csúcs első napja után.
Makro / Külgazdaság Lezárták Európa legnagyobb repterét, teljes káosz jöhet
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 06:21
Tűz miatt nincs áram a londoni Heathrow repülőtéren, péntek éjfélig egyetlen repülő se fel-, se le nem fog szállni. Borulhat a kontinens légiforgalma.
Makro / Külgazdaság Bojár Gábor: Az EU-ból való kilépésnél is sokkal rosszabbat csinál Orbán Viktor – belülről veri szét
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. március 20. 19:13
Ezt a fizikus, vállalkozó, üzletember a Klasszis Klub Live adásában azon felvetés kapcsán mondta, hogy tartja-e a még évekkel ezelőtti kijelentését, miszerint Orbán Viktor ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. A Huxitra keresztelt aktus mellett Bojár Gábor beszélt Magyar Péter március 15-én meghirdetett programjáról, a Pride betiltásáról, a kata esetleges visszahozataláról, a hétfőtől ketyegő árrésstopról és elárulta, szerinte mi a magyar gazdaság legfőbb baja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG