A végeredmény kihirdetése után az elnöki palota erkélyéről mondott beszédében Chavez megígérte, hogy folytatja a menetelést a 21. század demokratikus szocializmusának útján. Egyben jelezte: érti, hogy vannak, akik fenntartással viseltetnek elnöki rendszerével szemben, de Venezuela egy ország és egy nemzet, így mindenki államfőjeként akar tovább tevékenykedni.
Ellenfele, Henrique Capriles tanult a 2006-os vereségből és ezúttal egységbe szervezte az ellenzéket, 30 párt támogatottjaként próbált szerencsét Chavezzel szemben. Az eredmények kihirdetése után gratulált a januártól immár negyedik elnöki terminusát kezdő régi-új államfőnek. A nyári előrejelzések még jó 15 százalékos fölényt jeleztek Chaveznek, aki bejelentette, hogy legyőzte a rákot, ami az elmúlt egy évben zömében Kubához kötötte. Nem bízott ugyanis a venezuelai egészségügyben, ezért minden kockázatos beavatkozást Havannában hajtottak rajta végre. Az ellenzéki összefogással így 10 százalékra közelítették meg Chavezt.
Hogyan csinált karriert Chavez?
Hugo Chavez jókor volt jó helyen. 1998-ban olyan mértékű volt az elégedetlenség a latin-amerikai országban előzőleg 40 évig váltógazdálkodást folytató pártokkal szemben, hogy könnyedén nyert. A szegénységi szint akkor elérte az 50 százalékot és az egyszerű emberek hittek abban, amit mondott. Bár a beígért 2 millió bérlakásból csak 400 ezer épül föl a mai napig, mégis könnyedén vitte át a lécet 2000-ben 62, 2006-ban pedig 63 százalékkal. Ennek persze legfőbb oka az volt, hogy az ellenzék megosztottan, nem egyetlen jelöltet támogatott vele szemben.
Chavez maga teremtett mítoszt magáról. Ennek része volt, hogy ősellenségnek kiáltotta ki az USA-t, közeledett a sorra baloldali vezetésre váltó latin- amerikai országokhoz, egyértelműen istenítette Kubát, miközben olajkincs pedig sosem látott forrásokhoz juttatta. Ennek nyomán változott a társadalmi szerkezet is, mert az eddig zömében vidéken élő venezuelaiak a nagyvárosokba indultak szerencsét próbálni. A városi népesség a korábbi 20 százalékról megugrott és mára eléri a 80 százalékot. Ez persze magával hozta a slum-okban a bűnözés gyors növekedését is.
De hova lett a tengernyi pénz?
Az ellenzék a választási kampány során a szemére vetette, hogy mi szükség van Venezuelában 40 ezer kubai orvosra, pedagógusra és egyéb szakértőre, aminek fejében Caracas nagyon jelentős mennyiségű kőolajjal fizet. A Kubának és a többi baloldali rendszernek küldött támogatás az ország talpra állításától vont el pénzeket, hiszen a kitermelt 960 milliárd dollárnyi olaj ellenére Venezuela államadóssága a kilencvenes évek végén regisztrált 31 milliárdról mára 216 milliárd dollárra duzzadt. Ugyanakkor a "demokratikus szocializmus" előretörésével arányosan szorult háttérbe a magántőke és kezdődött meg a kulcs ágazatok államosítása.
A 28 milliós Venezuelában az elmúlt tíz évben 11 ezerről hétezerre csökkent a magánvállalatok száma. Igaz eközben 50 százalékról 32 százalékra csökkent a szegények aránya, viszont felduzzadt a korrupt állami bürokrácia. Ugyanakkor eddig 300 milliárd dollárt fordítottak szociális fejlesztésekre, beleértve az ingyenes orvosi ellátást és az egészségügy rendbetételét. A venezuelai egyetemeken most 2.3 millió fiatal tanul, szemben a 2000-es tanévvel, amikor ugyanezt mindössze 890 ezer diákról lehetett elmondani.
Örülnek a szomszédok
Nem csak Kuba és Nicaragua sóhajtott fel megkönnyebbülten a választási siker hallatán. Elsősorban az argentin államfő lelkes, amiért újraválasztották Chavezt, hiszen Venezuela Argentínát támogatja, például a Falkland-szigetek körüli vitában Angliával szemben. És persze tapsolnak a karibi szomszédok is, hiszen így fennmarad a Petrocaribe nevű olajtömörülés, amelynek Venezuelán kívül 18 tagja van, zömében a karibi térségből. A 2005-ben létrehozott rendszer lényege, hogy a világpiaci árnál jóval kedvezőbben és hosszú időre szóló fizetési lehetőséggel operálva jutnak a tagok nyersolajhoz.
A luxustermékek egyik jellemzője volt, hogy a piacuk válságálló, érzéketlenek az általános kereslet hullámzására, ám ez sem látszik már örök igazságnak. 
