2p

Erről a tagállamok uniós nagykövetei egyeztek meg mai ülésükön.

A német DPA hírügynökség értesülései szerint eltörlik a járvány kezdetén az EU-ba történő beutazásokra kivetett korlátozásokat, amelyek a nem kifejezetten szükségszerű utakra vonatkoztak

– a beoltottak a világ minden részéről átléphetik majd az uniós határt.

(Feltéve persze, ha eleget tesznek a határátlépés egyéb feltételeinek - szerk.)

A korlátozás eltörléséhez még az is szükséges, hogy az uniós tagállamok az EU-n belüli utazásokhoz is elfogadják az érkezők oltási dokumentumát.

(Illusztráció. Depositphotos)
(Illusztráció. Depositphotos)

Brüsszel emellett oltástól függetlenül is az eddiginél több ember (elsősorban turisták) beutazását tenné lehetővé a járványhelyzet javulásával párhuzamosan, ezért lazítaná az erre vonatkozó szabályokat.

A döntéseket formálisan még a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk. Azok várhatóan már a héten érvénybe lépnek. 

UPDATE:

Ami a részleteket illeti, a kiszivárgott hírek szerint

a beoltottak két héttel az utolsó (tehát általában a második) oltásuk után utazhatnak be az EU-ba, ha rendelkeznek ezt igazoló dokumentummal.

Az engedélyezésben szerepet játszhat a kölcsönösség is - tehát az, hogy a beoltott uniós polgárok beutazhatnak-e a "küldő" országba.

Az EU azonban csak olyan oltóanyagokat fogad majd el a beutazni szándékozók esetében, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már engedélyezett.

Eddig négy ilyen vakcina van: BionTech/Pfizer, Moderna, Johnson&Johnson, AstraZeneca.

Mivel a beutazás szabályozása végeredményben nemzeti hatáskörbe tartozik, összeségében "csak" ajánlásokról van szó. Tehát az egyes tagállamok továbbra is önállóan dönthetnek arról, hogy mit ültetnek át mindebből a gyakorlatba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG