2p
Bejöttek a beruházások, jövőre hatalmasat menetelhet a gazdaság az OECD szerint.

A szervezet az idei évre 1,7, jövőre azonban már 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A júniusi előrejelzés még 1,6 százalékot jósolt az idei és 3,1 százalékot a jövő évre. A felpörgés elsősorban a jövőre induló uniós beruházásoknak lesz köszönhető, a kifizetések ciklikussága miatt ezek ugyanis kevésbé kaptak szerepet az idén, így a növekedéshez is kevésbé járultak hozzá. A jegybanki kamat azonban várhatóan még marad a következő években.

Az uniós beruházások mellett a fogyasztás bővülése is húzza a gazdaságot, igaz, ez valamivel lassul majd a következő években: a közmunkaprogram, a bérek emelkedése és a foglalkoztatottság bővülése miatt idén 5, jövőre 3,8, egy évvel később pedig 3,7 százalékkal növeli a fogyasztói kedvet. A gazdasági várakozásokat illetően eddig egyébként az OECD a legkevésbé optimista az idei évet nézve.

A GDP éves növekedésére vonatkozó várakozások (%)

2016 2017
GKI Gazdaságkutató 2 2,7
IMF 2 2,5
Kopint-Tárki 2,2 2,7
Pénzügykutató 2,2 3
MNB 2,8 3
OECD 1,7 2,5

Alacsony munkanélküliség, lassuló export

A következő években további munkahelyek jönnek majd létre, elsősorban a versenyszféra bővül majd az OECD jelentése szerint, ennek következtében idén 5,1 jövőre pedig 4,5 százalékos munkanélküliséggel számolnak. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a közmunkaprogram leépítésével és a költségvetési források átcsoportosításával nagyban lehetne növelni az ország termelékenységét.

A növekvő munkaköltségek és a gyenge piacok miatt ugyanakkor az exportnövekedés elmaradhat a várttól, az árcsökkentést ugyanis nem alkalmazhatják örökké az exportőrök. Ennek következtében a szervezet arra számít, hogy a kivitel idei 8,2 százalékos bővülése jövőre 5,9 százalékra olvad. Az infláció továbbra is csak 2018 végére érheti el szerintük a 3 százalékos jegybanki célt. Az államadósság maastrichti kritériumok szerint számolt mértéke fokozatosan csökken, a GDP-hez viszonyított arány az idei 75,1 százalékról jövőre 74,1 százalékra, majd 2018-ban 72,8 százalékra eshet.

Korábban már egyébként több magyar elemző is mérsékelte az idei évre vonatkozó várakozását, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG