Új országok létrejötte mindig rendkívül problémás dolog, mert a nemzetközi közösség nem tud mit kezdeni a folyamattal. Egy példa van csak a közelmúltból, ahol semmi gond nem volt: Csehszlovákia szétválása a két nép megegyezése, kölcsönös szándéka alapján. Egyébként még az államszövetségek felbomlása is zűrös volt (Jugoszlávia, Szovjetunió), hát még egyes területek kiszakadásáé (Koszovó, Dél-Szudán, Eritrea stb.).
Skócia, mint példa
Skócia esete két szempontból is különleges: egyrészt az anyaország, vagyis Nagy-Britannia megengedte, hogy a skótok szavazzanak saját függetlenségükről, másrészt nem szavazták meg az önálló országot (igaz, hogy akkor még nem volt szó az Európai Unióból való brit kilépésről). Mindkét dolog szokatlan: a legtöbb ország, még az államszövetségek is, tűzzel-vassal tiltakoznak az ilyen szeparatista népszavazások ellen, ahogy ezt most Spanyolország is teszi Katalónia, valamint Irak Kurdisztán esetében.
Ugyanakkor az is látszik, hogy nem mindenáron akarják a népek a függetlenséget, pusztán csak nacionalizmusból. A skótok többsége úgy vélte, hogy jobb Nagy-Britannia részeként, jó dolguk van, senki nem nyomja el őket, intézhetik saját ügyeiket, saját parlamenttel, első miniszterrel. Tulajdonképpen ugyanígy van ez most Katalóniában is, és a felmérések szerint egyáltalán nem biztos, hogy meg is szavazzák a függetlenséget az október 1-i népszavazáson.
Katalónia
A spanyol kormány minden eszközzel gátolni próbálja a népszavazást, pedig lehet, hogy egy jó kis kampány az együttmaradásért hatékonyabb lenne, mint ahogy ez Skóciában is bejött. Kétségkívül a katalánok 20 százalékkal fejlettebbek gazdaságilag, mint Spanyolország egésze, ami a skótoknál nem volt elmondható, ugyanakkor kihívást jelenthet az európai uniós tagság fennmaradása, nem is beszélve az euróról, márpedig önálló katalán valutát senki nem szeretne.
Ha Katalónia igennel szavaz, alaposan feladja a leckét a nemzetközi közösségnek. Spanyolország nem fogja elismerni, kitart álláspontja mellett, hogy a népszavazás alkotmányellenes, ugyanakkor más demokratikus országok számára ez már nem ilyen egyértelmű, mivel például Koszovóban is megrendezték ugyanezt a népszavazást, mégpedig az anyaország, Szerbia beleegyezése nélkül, és az országok többsége elismerte az új államot (Spanyolország pont nem, épp a katalán kérdés miatt).
Kurdisztán
Kurdisztán esetében teljesen más a helyzet. Míg Katalónia időtlen idők óta Spanyolország része, nyelve alig tér el a spanyoltól, addig a kurdok 100 évvel ezelőtt az első világháború után kerültek egyik rabságból a másikba: a széteső oszmán birodalom helyett négy országhoz kerültek, melyből kettő, Irak és Szíria nem is létezett korábban, akkor teremtette meg őket Nagy-Britannia és Franciaország, mint háborús győztesek. A kurdok teljesen más etnikum, mint az Irak többségét alkotó arabok, ráadásul szunniták, miközben Irakban a síiták vannak többségben.
Kurdisztán esetében a legdöntőbb érv azonban az, hogy kivívta függetlenségét, leginkább az Iszlám Állam ellen folytatott háború során. Míg Irak sokáig tehetetlen volt az Iszlám Állammal szemben, a kurdok felszabadították saját területeiket, sőt még az arabok lakta iraki területek, például Moszul visszaszerzésében is segítettek. Így most is teljesen független államként működnek, de nincs meg ennek nemzetközi elismerése, a térképekre így nem kerül fel a kurd állam.
A népszavazásra szeptember 25-én fog sor kerülni, és ott aztán senki nem akar Irak része maradni, a kimenetel nem kétséges. A nemzetközi közösségre viszont még a katalánnál is sokkal nagyobb nyomás fog nehezedni az elismerésre a 100 évvel ezelőtti imperialista béke és az Iszlám Állam elleni páratlan kurd siker miatt, ugyanakkor félnek egy esetleges iraki-kurd konfliktustól, nem is beszélve a török rosszallástól. Törökországban él a legnagyobb kurd népesség, így az ország hallani sem akar arról, hogy létrejöjjön egy független kurd állam, hisz ez saját kisebbségében is felébresztheti az önállóság iránti vágyat.
Marco Rubio szerint sosem szedhet áthaladási díjat Irán.
