Új országok létrejötte mindig rendkívül problémás dolog, mert a nemzetközi közösség nem tud mit kezdeni a folyamattal. Egy példa van csak a közelmúltból, ahol semmi gond nem volt: Csehszlovákia szétválása a két nép megegyezése, kölcsönös szándéka alapján. Egyébként még az államszövetségek felbomlása is zűrös volt (Jugoszlávia, Szovjetunió), hát még egyes területek kiszakadásáé (Koszovó, Dél-Szudán, Eritrea stb.).
Skócia, mint példa
Skócia esete két szempontból is különleges: egyrészt az anyaország, vagyis Nagy-Britannia megengedte, hogy a skótok szavazzanak saját függetlenségükről, másrészt nem szavazták meg az önálló országot (igaz, hogy akkor még nem volt szó az Európai Unióból való brit kilépésről). Mindkét dolog szokatlan: a legtöbb ország, még az államszövetségek is, tűzzel-vassal tiltakoznak az ilyen szeparatista népszavazások ellen, ahogy ezt most Spanyolország is teszi Katalónia, valamint Irak Kurdisztán esetében.
Ugyanakkor az is látszik, hogy nem mindenáron akarják a népek a függetlenséget, pusztán csak nacionalizmusból. A skótok többsége úgy vélte, hogy jobb Nagy-Britannia részeként, jó dolguk van, senki nem nyomja el őket, intézhetik saját ügyeiket, saját parlamenttel, első miniszterrel. Tulajdonképpen ugyanígy van ez most Katalóniában is, és a felmérések szerint egyáltalán nem biztos, hogy meg is szavazzák a függetlenséget az október 1-i népszavazáson.
Katalónia
A spanyol kormány minden eszközzel gátolni próbálja a népszavazást, pedig lehet, hogy egy jó kis kampány az együttmaradásért hatékonyabb lenne, mint ahogy ez Skóciában is bejött. Kétségkívül a katalánok 20 százalékkal fejlettebbek gazdaságilag, mint Spanyolország egésze, ami a skótoknál nem volt elmondható, ugyanakkor kihívást jelenthet az európai uniós tagság fennmaradása, nem is beszélve az euróról, márpedig önálló katalán valutát senki nem szeretne.
Ha Katalónia igennel szavaz, alaposan feladja a leckét a nemzetközi közösségnek. Spanyolország nem fogja elismerni, kitart álláspontja mellett, hogy a népszavazás alkotmányellenes, ugyanakkor más demokratikus országok számára ez már nem ilyen egyértelmű, mivel például Koszovóban is megrendezték ugyanezt a népszavazást, mégpedig az anyaország, Szerbia beleegyezése nélkül, és az országok többsége elismerte az új államot (Spanyolország pont nem, épp a katalán kérdés miatt).
Kurdisztán
Kurdisztán esetében teljesen más a helyzet. Míg Katalónia időtlen idők óta Spanyolország része, nyelve alig tér el a spanyoltól, addig a kurdok 100 évvel ezelőtt az első világháború után kerültek egyik rabságból a másikba: a széteső oszmán birodalom helyett négy országhoz kerültek, melyből kettő, Irak és Szíria nem is létezett korábban, akkor teremtette meg őket Nagy-Britannia és Franciaország, mint háborús győztesek. A kurdok teljesen más etnikum, mint az Irak többségét alkotó arabok, ráadásul szunniták, miközben Irakban a síiták vannak többségben.
Kurdisztán esetében a legdöntőbb érv azonban az, hogy kivívta függetlenségét, leginkább az Iszlám Állam ellen folytatott háború során. Míg Irak sokáig tehetetlen volt az Iszlám Állammal szemben, a kurdok felszabadították saját területeiket, sőt még az arabok lakta iraki területek, például Moszul visszaszerzésében is segítettek. Így most is teljesen független államként működnek, de nincs meg ennek nemzetközi elismerése, a térképekre így nem kerül fel a kurd állam.
A népszavazásra szeptember 25-én fog sor kerülni, és ott aztán senki nem akar Irak része maradni, a kimenetel nem kétséges. A nemzetközi közösségre viszont még a katalánnál is sokkal nagyobb nyomás fog nehezedni az elismerésre a 100 évvel ezelőtti imperialista béke és az Iszlám Állam elleni páratlan kurd siker miatt, ugyanakkor félnek egy esetleges iraki-kurd konfliktustól, nem is beszélve a török rosszallástól. Törökországban él a legnagyobb kurd népesség, így az ország hallani sem akar arról, hogy létrejöjjön egy független kurd állam, hisz ez saját kisebbségében is felébresztheti az önállóság iránti vágyat.
Igaz, volt honnét erősödni. 
