1p
Fontos és kerek évfordulóhoz érkezett a Magyar Közgazdasági Társaság: Átalakulás és konszolidáció a ma­gyar gazdaságban és gazdaságirányításban címmel immár az 50. Közgazdász-vándorgyűlést rendezi meg szep­tember 27. és 29. között Egerben.

A közgazdász-vándorgyűlések rendre a hazai közgazdász szakma legrangosabb és legna­gyobb éves összejövetelei: a háromnapos tanácskozások plenáris és szekcióülésein vezető gazdaságpolitikusok – jelenlegi és volt kormánytagok, szakpolitikusok –, a pénzügyi és üzleti élet kulcsszereplői, gazdaságkutatók, akadémikusok és egyetemi tanárok tartanak előadásokat a mintegy 400–700 fős, hazai és határainkon túli magyar közgazdászokból álló hallgatóság előtt. A vándorgyűléseken elhangzott gondolatokról évről évre nagy terjede­lemben számol be nemcsak a hazai, de a nemzetközi sajtó is.

A jubileumi, 50. Közgazdász-vándorgyűlés témája: Átalakulás és kon­szolidáció a magyar gazdaságban és gazdaságirányításban. A rendezvényen várhatóan 50–60 előadást hallgathat meg a hallgatóság. A vándorgyűlés szep­tember 27-én – hagyományainkhoz híven – csütörtökön délután egy plenáris üléssel veszi kezdetét. Ezen előadást tart az egyes pénzügyi szervezetekért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Mihály, valamint egy akadémiai előadást is meghallgathatnak a résztvevők.

A rendezvény második napja a szekcióüléseké: délelőtt 5 szekcióban (tervezés és állam­háztartás; vállalati gazdálkodás; bankok és finanszírozás; külkereskedelem és tőkekapcsola­tok; informatika) vitathatják meg az egyes területek kérdéseit a résztvevők. A szekcióülések tervezett előadói között volt gazdasági és pénzügyminiszterek, banki és vállalati vezetők és neves gazdaságkutatók szerepelnek.

A szombati napon délelőtt plenáris üléssel zárul a program. A szekcióelnökök beszámolóit követően a Költségvetési Tanács „nyílt ülése” következik, ahol Simor András jegybank­elnök, Domokos László ÁSZ-elnök, valamint Kovács Árpád költségvetési tanácsi elnök előadásait hallgathatják meg a résztvevők.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG