2p
Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a befektetők a munkaerőpiaci adatok mellett a beruházások második negyedéves és az ipari termelői árak júliusi alakulására figyelhetnek. A munkaerőpiaci adatok azért is érdekesek, mert Orbán Viktor többször megfogalmazta, hogy a kormány célja a teljes foglalkoztatottság elérése, Varga Mihály is azt mondta, dolgoznak az ügyön.
Orbán Viktor, miniszterelnök korábban többször beszélt arról, hogy a cél a teljes foglalkoztatottság. Ezt erősítette meg Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter nem régiben kiadott nyilatkozata arról, hogy őszre egy intézkedéscsomaggal készül a kabinet.

Kedden publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a május-júliusi gördülő negyedéves munkaerőpiaci adatokat. Április-júniusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 343 ezer 700 volt, 142 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén.



Szerdán közli a KSH a második negyedéves beruházási adatokat. Az első negyedévben 9,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 2,4 százalékkal mérséklődtek. A visszaesést elsősorban az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződésével indokolta a KSH, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette nagyobb mértékben. Elemzők szerint nem volt meglepetés a beruházások első negyedévi visszaesése, az építőipar 27,6 százalékos visszaesése és a 0,9 százalékos éves növekedést jelző GDP-adat már előre sejteni engedte azt.

Ugyancsak szerdán publikálja a júliusi ipari termelői árakat a statisztikai hivatal. Júniusban átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak, ezen belül a belföldi értékesítésnél 4 százalékkal, az exportban 1,9 százalékkal mérséklődtek árak az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első fél évben a belföldi értékesítés árszintje 4,4, az exportértékesítésé 0,6 százalékkal csökkent, így az ipari termelői árak összességében 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak 2015 első fél évéhez képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG