Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
A technológiai fejlődés néhány éven belül az uniós munkahelyek egytizedét szüntetheti meg.
(Fotó: 123rf.com)

Ülést tartottak az uniós tagállamok foglalkoztatásáért és szociális ügyekért felelős szakpolitikusai Pozsonyban, a gyűlés témája a digitalizáció és a robotizáció foglalkoztatásra gyakorolt hatása volt. A számok elkeserítőek: az OECD becslései szerint néhány éven belül a munkahelyek 12 százaléka szűnhet meg az unióban a robotok miatt, ez közvetlenül 40 millió embert jelent, ismertette Ján Richter szlovák munka-, szociális és családügyi miniszter.

A miniszter elmondása szerint a robotizációnak két jelentős hatása van a foglalkoztatottságra: egyrészt megváltoznak a kvalifikációs elvárások a munkavállalókkal szemben, amiket egyre nehezebb lesz teljesíteni megfelelő oktatás nélkül. Másfelől a megszűnő munkahelyek bár újakat hívnak a helyükre, ezeknek a száma jóval kevesebb lesz, mint a felszámolt álláshelyeké.

Megfelelő oktatás nékül védtelenek vagyunk

Az új technológia megjelenése ugyanakkor szükségessé teszi az átképzési lehetőségek fejlesztését. Marianne Thyssen, az Európai Unió foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa elmondta: fontos lesz növelni a munkavállalók képzésére irányuló befektetéseket, mivel ez kulcsszerepet fog játszani abban, hogy érvényesülhessenek a munkapiacon. Az elöregedő társadalom mellett ráadásul fel kell készülni az unión belüli munkaerő-vándorlásra is, ennek a törvényi vonatkozásait is ki kell alakítani a következő években.

Milyen előnyei lennének a robotok uralmának?

Szétvert gépek és munkássztrájk jellemezte a második ipari forradalmat, a patkolókovácsok pedig a műhelyükben keseregtek, amikor 1908-ban megjelent az első autó az utakon. A történelem, úgy tűnik, ismétli önmagát, és azóta sem sikerült megbarátkoznunk a fejlődéssel, csak a gőzgép helyett most a robotoktól rettegünk. Valójában azonban több előnye is lenne annak, ha a gépek mégis „átvennék az uralmat” – a kattintás után megmutatjuk, mik lehetnek ezek. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a világ 4. legerősebb gazdaságának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 14:23
A japán kormányfő távozása a világ negyedik legnagyobb gazdaságában elhúzódó politikai bizonytalanságot okozhat.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 13:02
Ez a csapás most tényleg csak az oroszoknak fájt, a magyaroknak nem.
Makro / Külgazdaság Összeszorított foggal várhatják a jövő hetet a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 08:41
Megtudhatjuk, mekkora az államháztartási hiány, mennyivel drágul az életünk, és mi történik a bukdácsoló iparban.
Makro / Külgazdaság A kormány azzal vádolja Magyar Pétert, a Valutaalap kottájából játszik
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 16:23
A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője szerint az IMF ihlette az úgynevezett Tisza-adót.
Makro / Külgazdaság Remek lehet a csillagállás a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:53
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint a jövő héten csökkenhetnek az árak.
Makro / Külgazdaság Trump adhat egy lökést a magyar akkumulátorgyártásnak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:28
Az amerikai elnök rendeletében a nulla vámtételek között szerepelnek az elektromos járművek akkumulátorainak kulcsfontosságú összetevői.
Makro / Külgazdaság Sokba kerülhet a lengyeleknek ez a londoni döntés
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:22
Negatívra rontotta a lengyel államadósosztályzat kilátását a brit Fitch Ratings hitelminősítő cég.
Makro / Külgazdaság Nagy haragra gerjesztette Trumpot a Google uniós megabírsága
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 09:06
Az amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy semmissé teszi azt a közel 3 milliárd eurós bírságot is tartalmazó büntetéseket, amelyket az amerikai multinacionális technológiai vállalatra rótt ki az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Már bizsereg Trump tenyere
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 6. 08:36
Az amerikai elnök megnevezte, kik közül kerülhet ki jövő májusban a Fed új elnöke, akinek irányításával a jegybank Trump szája-íze szerint hozza meg a döntéseit.
Makro / Külgazdaság Hazájából kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 16:23
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jelentősen kevesebb új munkahely jött létre augusztusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várttal összhangban emelkedett az előző havihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG