4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Svéd repülőgépek érkezhetnek jövőre az ukránokhoz.

  • Tárgyalások zajlanak Ukrajna és Svédország köztött arról, hogy a skandináv ország átadna Gripen harci repülőgépeket az ukrán hadseregnek - közölte az UNN ukrán hírügynökség a kijevi védelmi minisztériumra hivatkozva. Az ukrán védelmi miniszter és helyettese Mikael Buden svéd főparancsnokkal folytatott megbeszélést a két ország katonai együttműködéséről, beleértve a gépek lehetséges átadását is. Mindkét fél megerősítette, hogy politikai és katonai szempontokat is figyelembe vesznek a gépekkel kapcsolatban is.

A csodálatos kijevi Szent Szófia templom is veszélyben van. Fotó: UNESCO
A csodálatos kijevi Szent Szófia templom is veszélyben van. Fotó: UNESCO

  • Orosz harci repülőgépek 19 nagy hatótávolságú rakétát lőttek ki péntek reggel több ukrajnai, köztük kijevi célpontok ellen, a légicsapásokban egy civil is életét vesztette - közölték kijevi tisztviselők. Az orosz légierő jelentése szerint a rakétákat hét Tu-95-ös stratégiai bombázórepülőről indították az ország több megyéjében lévő célpontok ellen. Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője közölte: a Kijevre kilőtt rakétákat a légvédelem kivétel nélkül megsemmisítette. A lehulló rakétatörmelék azonban családi házakat rongált meg a megye több településén - közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai adminisztráció vezetője. A reggel 7 óra körül elrendelt légiriadó több mint két órán át tartott.
  • Orosz rakétatámadás érte az Ukrajna középső részén található Dnyipropetrovszk megyét is. Szerhij Liszak, a megye kormányzója Telegramon közölte, hogy egy civil meghalt, négy ember megsebesült, kettő közülük súlyosan. A becsapódásokban megrongálódott egy meg nem nevezett ipari létesítmény, és több mint egy tucat lakóépület Pavlohrad és Ternivka városokban, valamint Jurijivszka faluban - fűzte hozzá. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint az ukrán légvédelem 14 beérkező rakétát lőtt le a terület felett.
  • Az ukrán energetikai minisztérium mindeközben bejelentette, hogy csütörtökön támadás érte a Donyeck megyében található Toreck szénbányáját, hozzátéve, hogy egy ember megsebesült, és jelentős károk keletkeztek. Hőerőműveket is találat ért, most veszik számba a károkat.
  • Péntekre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv megye azonos nevű központját is, legkevesebb egy ember megsebesült - közölte a régió kormányzója a Telegramon. Oleh Szinyehubov elmondta: hat Sz-300-as rakéta csapódott be a város két kerületébe, és több lakóépület megrongálódott. Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere öt rakétáról számolt be. A támadás volt hetek óta az első légicsapás-sorozat, amelyet az orosz erők ukrajnai célpontok ellen indítottak. Mindaddig javarészt drónokat vetettek be éjszakai támadások alkalmával. 
  • Október végéig meghaladta a 4,2 milliót, 4 238 010 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menekültstátuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken. Októberben, a szeptember végi adatokhoz képest 51 845-tel nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban. A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be, egyedül Dánia a kivétel, ahol 4,5 százalékkal (1700-zal) csökkent a befogadott ukrajnaiak száma. A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (20 465 fő; 1,7 százalék), Csehországban (6490; 1,8 százalék) és Hollandiában (4005; 3,0 százalék) jegyezték fel. A háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek a legtöbb ilyen jogállást Németország (1 215 365 fő), Lengyelország (960 620) és Csehország (364 450) biztosította. Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 33 325 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.

(UNN/MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG