2p

A kínai statisztikai hivatal 0,3 százalékponttal feljavította az ország tavalyi GDP-növekedésével kapcsolatos adatát.

A hivatal kedden azt közölte, hogy 2021-ben a hazai össztermék (GDP) 8,4 százalékkal nőtt az eddigi számításokban szerepelt 8,1 százalék helyett. A módosításra azért került sor, mert a tavalyi adatok átvizsgálása szerint a GDP 556,7 milliárd jüannal több volt, 114 ezer 920 milliárd jüant (16 ezer 520 milliárd dollárt) tett ki.

Exportra készült új gépjárművek sorakoznak a Santung tartománybeli Jantaj kikötőjében. Fotó: MTI/AP/Chinatopix
Exportra készült új gépjárművek sorakoznak a Santung tartománybeli Jantaj kikötőjében. Fotó: MTI/AP/Chinatopix

Az idei első háromnegyed évben a kínai gazdaság 3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez jelentősen elmarad a kormány által az idei évre célként kitűzött 5,5 százalék körüli szinttől.

A kínai statisztikai hivatal kedden viszont azt is közölte, hogy az ipari vállalatok nyeresége a november végével záródott tizenegy hónapban 3,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, 1111 milliárd dollárt tett ki. Az első tíz hónapban az éves szintű nyereségcsökkenés kisebb, 3 százalék volt. A visszaesés hátterében a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedések, a jüan leértékelődése és a globális gazdaság növekedésének lassulása állt.

Kínában novemberben az ipari termelés csupán 2,2 százalékkal bővült éves összevetésben az októberi éves szintű 5 százalékos növekedést követően. Az első tizenegy hónapban a vizsgált 41 ipari ágazatból mindössze 20-ban nőtt a nyereség.

A statisztikai hivatal felmérése azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységéből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant (2,88 millió dollár, 1 jüan 54,05 forint).

Tavaly a kínai ipari cégek profitja kiemelkedően nagy mértékben, 34,3 százalékkal, 8710 milliárd jüanra nőtt, ami a januári adatközléskor 1370 milliárd dollárnak felelt meg. 2020-ban az ipari vállalatok profitja 4,1 százalékkal nőtt, egy évvel korábban, 2019-ben pedig 3,3 százalékkal csökkent.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG