Joe Biden elnök keddi, 60 perces évértékelő beszédének első 12 percében az orosz-ukrán háborút elemezte, Kínával viszont alig foglalkozott.
Háttérbe szorul a tajvani kérdés
De Washingtonban pontosan érzik, hogy az orosz invázió miatt kikerült a figyelem centrumából Tajvan, ezért volt amerikai védelmi politikusokból álló küldöttség látogatott a héten a szigetországba, hogy az Egyesült Államok támogatásáról biztosítsa a tajpeji vezetést. Mike Mullen volt vezérkari főnök leszögezte a tajvani elnöknek, hogy a delegációjuk „a világtörténelem egy rendkívül nehéz és kritikus pillanatában érkezett”.
Tajvan egyben üdvözölte a mintegy 100 millió dolláros nagyságrendű, betervezett amerikai fegyverszállítmányt. Az amerikai külügyminisztérium már jóváhagyta a rakétavédelmi rendszer eladását, amely Biden hatalomra lépése óta már a második nagyobb fegyverszállítás Tajpejnek.
Japán beszólás Kína címére
De Kínát nemcsak a tajvani fegyverszállítások idegesítik ezekben a napokban, hanem a korábbi japán miniszterelnök kijelentése is. Sinzó Abe, aki jelenleg a törvényhozás képviselője, felszólította a tokiói kormányzatot, hogy fontolja meg amerikai atomfegyverek állomásoztatását az orosz-ukrán háború és a tajvani geopolitikai feszültség folyamatos emelkedésének a tükrében.
A Global Times nevű, angol nyelvű kínai pártlap azonnal támadásba lendült, azzal vádolva Abét, hogy megpróbálja kiszabadítani a japán militarizmus démonját. Egyben abszurdnak nevezte, hogy pont az az ország akarná behívni a nukleáris fegyvereket, amelyet a világtörténelemben egyedüliként megtámadtak atombombával.
Az orosz-ukrán válság kényelmetlen diplomáciai pozícióba helyezi Pekinget, amely nem akar nyíltan Oroszország mellé állni, nehogy antagonizálja a Nyugatot. Vang Ji külügyminiszter kedden felszólította Kijevet és Moszkvát, hogy tárgyalásokkal találjanak megoldást a jelenlegi konfliktusra.
A kínai közösségi média nézőpontja
A kínai közösségi médiában eközben intenzív vita alakult ki az európai katonai konfliktusról és általános konszenzusként jelenik meg, hogy a háborúnak Kína az egyértelmű nyertese. Az Egyesült Államoknak ebben a biztonságpolitikai helyzetben lépéseket kell tennie, különben lejáratódik a szövetségesei előtt. Márpedig Washington és a NATO katonai lépései egyben azt jelentik, hogy diverzifikálniuk kell az erőforrásaikat, gyengítve az Indo-csendes-óceáni stratégiájukat, ami pedig egyértelműen kedvező Pekingnek.
Az ukrán krízissel véget is ért a Nyugat azon vágyálma, hogy az európai hatalmak is besegítenek az Egyesült Államoknak Kína bekerítésében és meggyengítésében.
A hozzászólók többsége azt is leszögezi, hogy ha az USA és Oroszország hosszabb időre belebonyolódik az ukrán válságba, azzal újabb 5-10 év fejlődési lehetőséget adnak Pekingnek, ami után már a világon senki sem tudja megállítani Kínát. Ha pedig az USA és Oroszország esetleg gyorsan paktumot kötne Ukrajnáról, akkor Kína megfontolhatná Tajvan lerohanását.
A közösségi média népe azt is megállapította, hogy az ukrán válság tovább erősíti a kínai-orosz tengelyt és mivel Moszkva bénító súlyú gazdasági szankciókat kapott a nyakába, a Kreml még inkább rá lesz utalva Kína segítségére.
Hozzáteszik: az orosz invázióval gyakorlatilag teljesen bezárult Oroszország előtt az európai integráció kapuja, miközben Washington és Moszkva teljesen elhidegedett egymástól. Ez a Kína-USA-Oroszország stratégiai háromszögében több mozgásteret ad Pekingnek a manőverezéshez. Egyben kifutást a folytatódó fejlődéshez, hiszen az európai technológiai továbbra is áramolni fog Kínába, ahogyan az olcsó orosz földgáz is.
Ennek ellenére olyan vélemények is megjelentek, miszerint az ukrán válságnak túlságosan bizonytalan a jövőbeni kimenetele, ezért nem lehet megmondani, hogy Kína egy ponton belesodródik-e, noha nem részese annak. Nyugaton nem felejtik el egykönnyen, hogy valójában Kína a stratégiai ellenfél.
További aggodalomként jelentkezett a kínai közvéleményben az Új Selyemút gigaprojekt jövője, beleértve a Kína kereskedelmi útvonalainak biztonsága Nyugat-Európa irányába - ha a háború elhúzódik, netán kiterjed. Mi több, az elszálló energia- és gabonaárak súlyosan negatív hatást gyakorolnak a világgazdaságra, ami keményen befolyásolja a kínai gazdaság növekedését is.
Összességében az kristályosodik ki a közösségi média népében, hogy Kína úgy támogassa Oroszországot, hogy az ne provokálja az Egyesült Államokat és az Európai Uniót.
Az amerikai elnök továbbra is a tárgyalásos rendezést helyezi előtérbe. 
