Ez húzta ki Magyarországot a recesszióból
Az optimistább előrejelzést azzal indokolják, hogy az élénkülő külső kereslet, az építőipar és a mezőgazdaság jobb teljesítményével kihúzta Magyarországot a recesszióból 2013. első negyedévében. Az alacsony infláció mellett erőteljesebb reálbér növekedés a fogyasztást erősítheti az év második felében.
A Századvég konjunktúra jelentése rámutat: az infláció negyven éves mélyponton van, így a kamatcsökkentés mindaddig folytatódhat, ameddig a nemzetközi pénzbőségben nincs változás.
A nemzetközi gazdasági környezet továbbra is eltérő képet mutat a kilábalási szakaszban lévő Egyesült Államok és a recesszióban lévő euróövezet között. A pénzpiaci feszültségek tovább oldódtak, amiben elsődleges szerepe lehet, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is folyamatos azokban az országokban, ahol fenntarthatatlan adósságpálya alakult ki. Az érdemi gazdaságbővülés és a foglalkoztatottság növekedése azonban ismét későbbre tolódott, azt általában az elemzők csak 2014-re várják - mutatnak rá a konjunktúra jelentésben.
Nőttek a reálbérek, de a foglalkoztatás visszaesett
A Századvég elemzői szerint Magyarországon 2013. első negyedévében véget ért a recesszió és egy negyedév alatt 0,7 százalékkal bővült a reálgazdaság. Ez ugyanakkor még nem volt elegendő ahhoz, hogy az éves változás mértékét is a pozitív tartományba emelje, várakozásaik szerint erre a következő negyedévben kerülhet sor.
Az export ismét pozitívan járult hozzá a növekedéshez, visszatért a korábbi negyedévek trendje, amikor is a külső kereslet húzta a gazdaságot. Emellett az alacsony infláció következtében a vártnál gyorsabban emelkedő reálbérek nagyobb belső fogyasztásbővülést okozhatnak, a minimálbér és a nyugdíjak 5 százalék feletti feletti mértékben nőttek 2013-ban, a legutóbbi inflációs adat pedig mindössze 1,8 százalék volt, ami negyven éve nem látott alacsony szintet mutat.
Jelentős szerepe volt annak is, hogy a mezőgazdaság a tavalyi 20 százalékos visszaesés után az idei év első negyedévében 27 százalékkal bővült. Emellett véget ért az építőipar nyolc éven át tartó csökkenése és a negyedév során 4,2 százalékkal nőtt éves szinten.
Az aktivitás ugyanakkor stagnált és a közmunka programban foglalkoztatottak számának csökkenésével együtt a foglakoztatás is visszaesett.
2014 végére 5 százalékra emelkedhet vissza az alapkamat
A jelentés rámutat: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kedvező inflációs és pénzpiaci környezetben tovább csökkentette irányadó kamatát. A piaci árazás alapján a kamatcsökkentési sorozat a következő 3-4 hónapban még folytatódhat és 3,5-3,75 százalék körül érheti el az alapkamat a mélypontját. A jelentés szerzői kiemelik: a pénzpiacon megjelent ugyanakkor annak az első jele is, hogy a globális likviditásbőség korszaka lassan, fokozatosan, de véget érhet az idei évben.
Rámutatnak: a 10 éves lejáratú amerikai és japán állampapírok hozama jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben, ami arra enged következtetni, hogy az olcsó pénz korszakának a vége közeledik. Ezt erősítette az amerikai jegybankelnök szenátusi nyilatkozata is, amikor arról beszélt, hogy a munkanélküliség további csökkenése esetén mérsékelhetik a havonta a gazdaságba pumpált pénzmennyiség összegét.
A Századvég elemzői ezért úgy vélik: ennek hatására jövő év végére ismét magasabb hozamszint alakulhat ki és visszatérhet a magyar jegybanki alapkamat egy 5 százalék körüli mértékre.
Stagnálásról 0,6 százalékra javította a Századvég Gazdaságkutató Zrt. idei, éves GDP-bővülésre vonatkozó prognózisát második negyedéves konjunktúra jelentésében, a 2014. évit pedig 1,5 százalékról 1,7 százalékra emelte.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
6 perce
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
35 perce
-
Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
körülbelül 1 órája
-
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
2 órája
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
2 órája
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
3 órája
-
Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
3 órája
Mfor.hu Top24
- Így néz ki Trump megvalósult rémálma – A hét ábrája
- Európa-rekorderek lettek a magyar szupergazdagok, kiderült, hogyan segíthetne a társadalmon a vagyonadó
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Túl korán örül Európa Trump megsemmisítő vereségének? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
- Levelet kapott Magyar Péter, eltekint a feljelentéstől
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
- Ezúttal Kátai-Németh Vilmosba szállt bele Havasi Bertalan
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
6 perce
Nemzetközi
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
35 perce
Nemzetközi
Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
2026. november 8. 06:04



