2p

Oroszország segítségét kérte szerdán a Dnyeszter melléki moldovai szakadár terület, Transznisztria arra hivatkozva, hogy a moldovai kormány nyomást gyakorol a gazdaságára.

"Társadalmi és gazdasági nyomást gyakorolnak a Dnyeszter melléki területre, ami egyenesen ellentmond az európai elveknek, és az emberi jogokkal és a szabadkereskedelemmel is összefüggésben áll" - olvasható az oroszbarát terület képviselőinek tiraszpoli kongresszusán elfogadott nyilatkozatban. 2006 óta most tartottak először ilyen kongresszust a Dnyeszter melléki vezetők.

Az orosz hírügynökségek által ismertetett hivatalos nyilatkozatban a Dnyeszter melléki vezetők kérik a Szövetségi Tanácsot és a Dumát, az orosz parlament felső- és alsóházát, hogy "hozzanak intézkedéseket a terület megvédelmezésére a Moldova által gyakorolt fokozott nyomásgyakorlással szemben."

Moldova parlamentje. Ez az ország lesz a következő dominó a sorban? Fotó: Depositphotos
Moldova parlamentje. Ez az ország lesz a következő dominó a sorban? Fotó: Depositphotos

A dokumentum arra emlékeztet, hogy "több mint 220 ezer orosz állampolgár" él állandó jelleggel a Dnyeszter melléki területen.

A nyilatkozat szerint a Dnyeszter melléki terület "korábban nem látott gazdasági, társadalmi-humanitárius és katonapolitikai jellegű fenyegetésekkel" néz szembe. A dokumentum arra nem tér ki, konkrétan milyen segítségre számítanak a szakadárok.

A szakadár hatóságok szerint a szerdai kongresszus, amelyen 620 képviselő vett részt, válasz a Chisinau által a Dnyeszter melléki területről érkező árukra nemrégiben kivetett vámra.

Beszédében Vagyim Krasznoszelszkij Dnyeszter melléki "elnök" a médiumok szerint kijelentette, hogy a terület "gazdasági, fizikai, jogi és nyelvi nyomás által kifejtett népirtási politika" áldozata.

A határozatban a képviselők kérik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), az Európai Parlamentet, a vöröskeresztet és az ENSZ főtitkárságát, hogy akadályozzák meg azokat a "provokációkat", amelyek "a feszültségek kiszélesedéséhez vezethetnének".

A chisinaui kormány szerdai közleménye szerint "a dolgok nyugodtnak tűnnek", a "társadalmon belüli hisztériakeltésre irányuló újabb kampány ellenére semmilyen veszélye sincs a helyzet eszkalációjának".

A 460 ezer lakosú, Ukrajna és a Dnyeszter közé ékelődő terület rövid fegyveres konfliktus után 1992-ben szakadt ki Moldovából. Hivatalos adatok szerint 1500 orosz katona tartózkodik a területen békefenntartó feladatokat ellátva.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG