3p
Most csak átmeneti lassulásról van szó, jövőre már látványosan nőni fog a gazdaság – legalábbis a Takarékbank elemzői szerint.

Bár a világgazdaság növekedési kilátásai nem javultak az elmúlt negyedévben, a külső környezet továbbra is a magyar gazdaságnak kedvez, közölte a Takarékbank a Privátbankár.hu-val. Az idei első negyedévben egy meglehetősen gyenge adatot láthattunk, ez azonban várható volt az európai uniós források csökkenése miatt, illetve a június 23-i brit népszavazás is nyomás alatt tartja a piacot. A kockázati faktorok kikerülésével és a forráskihelyezés felpörgésével, illetve a háztartások fogyasztásának élénkülésével azonban nem valószerűtlen a gazdasági fellendülés: az idei 2,1 százalékos GDP növekedést jövőre egy látványosabb, akár 3,3 százalékos szárnyalás is követheti a Takarékbank elemzői szerint.

A Takarékbank várakozásai a főbb makromutatókban. Forrás: Takarékbank

Infláció, államháztartás, külkereskedelem

Az inflációt illetően továbbra is egy alacsony, de kismértékben gyorsuló inflációra számítanak, az idei évre 0,7, jövőre pedig 2,1 százalékos lehet a pénzromlás üteme. Fontos azonban, hogy a jövő évi költségvetést 0,9 százalékos inflációra tervezték, így a jelenleg ismertnél is jelentősebb adócsökkentés jöhet majd a közeljövőben. Ráadásul azzal, hogy a jegybank májusban egy százalék alá vitte az alapkamatot – és amit a tervek szerint 2018-ig tartani is szeretnének – kérdés, hogy milyen gazdaságélénkítő eszközök maradtak a Magyar Nemzeti Bank kezében, hogy felpörgessék az inflációt.

Az államháztartási hiányban némi növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői, elsősorban az adócsökkentések és az oktatási és egészségügyi többletforrások biztosítása miatt, ezzel ideiglenesen akár a GDP arányában 2 százalék fölé is nőhet a deficit. A külkereskedelmi mérleget illetően továbbra is számolni kell az alacsony olajárral, ez és az uniós források kiesése miatt egy valamivel szerényebb, de stabil 5 százalék feletti többletre kell számítani jövőre.

A forint stabilizálódni fog a régióban is. Forrás: Takarékbank

Mi lesz a forinttal?

A makrogazdasági adatok alakulása a forintra is támogatóan hat. A brexittel kapcsolatos bizonytalanság a hazai devizát sem kímélte, amennyiben azonban a britek mégis a maradás mellett döntenek, azzal a forint újra 310-nél stabilizálhatja a helyzetét a forint. Ha viszont a brexit megvalósul, úgy akár a 320-as szintet is áttörheti az árfolyam a Takarékbank szerint. Ráadásul a Fitch májusi felülvizsgálata óta Magyarország már befektetésre ajánlott kategóriába tartozik a hitelminősítőnél. Így jó esély van arra, hogy a Moody’s is még idén felminősíti a magyar gazdaságot, ezzel pedig a Magyarországon nem aktív befektetési alapoknak is lehetőségük magyar pénzügyi eszközök tartására, ami szintén kedvező irányba lökheti majd a forintot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG