4p
Elemzők szerint az újabb 0,20 százalékpontos csökkentés biztos, lehet több is.

Biztosra veszi a londoni elemzői közösség az újabb 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő keddi kamatdöntő ülésén, de egyes citybeli elemzői vélemények szerint a jelenlegi piaci környezetben nem lehet kizárni ennél nagyobb mértékű enyhítést sem.

Vissza a hagyományokhoz?

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének közgazdászai pénteki előrejelzésükben közölték, hogy a következő három monetáris tanácsi ülés mindegyikére egyenként 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést valószínűsítenek. Hozzátették ugyanakkor, hogy a magyar jegybanki kamatpályával kapcsolatos várakozásukban nem a kamatcsökkentések üteme, hanem az enyhítés végső mértéke szerepel nagyobb súllyal.

Ennek alapján - különös tekintettel a magyar gazdaság jelenlegi kedvező piaci környezetére - az RBS londoni elemzői szerint megvan az esélye annak, hogy a monetáris tanács a keddi ülésen a korábban szokásos 0,25 százalékpontos kamatcsökkentés mellett dönt.

A legkisebb ellenállás felé?

Nem tartották kizártnak ezt a lehetőséget pénteki prognózisukban a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakértői sem.

A ház szerint az, hogy az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) egyelőre nem kezdett hozzá mennyiségi enyhítési ciklusának leépítéséhez, pótlólagos mozgásteret ad a pénzügypolitika további enyhítésére. Az MNB egyébként is "kifejezetten enyhítési alapállású", és amíg ez a lehetőség nyitva van, "a legkisebb ellenállás irányát" a további kamatcsökkentések jelentik - fejtegették a Morgan Stanley londoni elemzői.

A cég szakértői szerint ugyanakkor kevésbé egyértelmű, hogy az MNB szeretné-e már jelezni a piacnak az enyhítési ciklus végének közeledtét. Egy újabb 0,20 százalékpontos csökkentéssel az alapkamat 3,40 százalékra, vagyis a Matolcsy György MNB-elnök által korábban jelzett 3,00-3,50 százalékos sávon belülre kerülne.

50 bázispontot is elképzelhetőnek tartanak

A Morgan Stanley elemzői azonban közölték, hogy nem várnak módosulást az MNB hangvételében, tekintettel egyrészt a kedvező piaci környezetre, másrészt arra a nézetükre, hogy a 3,00-3,50 százalékos kamatsáv "inkább az MNB-elnök személyes véleményének tűnik", semmint a monetáris tanács hivatalos álláspontjának.

A ház szakértői szerint lehetséges, hogy a monetáris tanács kedden 0,25, vagy akár 0,50 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre. A Morgan Stanley elemzőinek véleménye szerint azonban ez olyan kommunikációs zavart okozna, amelynek hátrányai valószínűleg túltennének az előnyökön.

A magyar gazdaságba jelenleg kihelyezett új hitelek zömét egyébként is 2,50 százalékos kamattal folyósítják az MNB növekedési hitelprogramja alapján, és ez mérsékli a jegybanki alapkamat csökkentésének hatásait. Mindemellett kommunikációs megfontolásokból is valószínűtlen, hogy az MNB éppen olyan időszakban gyorsítaná fel a kamatcsökkentések ütemét, amikor már közelít a várt kamatmélyponthoz - fejtegették a Morgan Stanley elemzői. A ház saját előrejelzése szerint az MNB enyhítési ciklusa 3,00 százalékos alapkamaton ér véget.

Enyhítésre számítanak

A City egyik legnagyobb pénzügyi gazdasági elemzőháza, a Capital Economics elemzői egyértelműen 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést jósoltak a keddi MNB-ülésre, csakúgy, mint az utána következő két kamatdöntő ülésre. Előrejelzésük szerint így az MNB-alapkamat az idei év végére 3,00 százalékig csökken.

A Capital Economics elemzői szerint a magyar gazdaság jelentős devizaadósság-terhe miatt az MNB-nek fél szemmel mindig a forintárfolyamot is figyelnie kell, amikor meghozza monetáris döntéseit. A monetáris tanács alapállása azonban rendkívüli mértékben enyhítésre hajló, az infláció várhatóan a célszint alatt marad és a gazdaság is gyenge, így a monetáris politika további enyhítése valószínű - jósolták a cég londoni szakértői.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG