50 év alatt a legkeményebb

Az IMF kiadott egy könyvet, amely az 50 éve legsúlyosabb válságot elemzi teljes mélységében. Bár már akkor is gondoltuk, hogy az 1929-32-essel lehet összehasonlítást tenni, de később azért nem volt biztos, hogy pl. az olajsokkok nem jelentettek-e nagyobb megrázkódtatást, nem is beszélve arról, hogy a második világháborúra hogy tekintsünk. Az ugyan nem tartozik a gazdasági válságokhoz, de hatásai értelemszerűen meghaladták minden lehetséges válság szintjét.

Így végül maradunk az utolsó 50 évnél, és most már meg biztosan tudjuk, hogy rosszabb volt, mint az olajválságok, már csak annyiban is, hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor a világ összterméke is visszaesett, nem csak egy-egy régióé. A világkereskedelem rövid időre megbénult, és a politikusok nem is igazán tudták kezelni a helyzetet: az a jegybankárokra maradt, akik kínjukban azóta is 0-n tartják a kamatokat, rettegve a következő recessziótól.

Hogyan is mérjük?

A következő visszaesés pedig bizonyos területeken itt van: a nyersanyagárak zuhanása visszavetette a fejlődő piacokat, ennek hatására az IMF 3,3-ról 3,1 százalékra csökkentette a világgazdaság idei növekedési ütemét, ami a legkisebb érték 2009 óta. Persze mondhatnánk, hogy azért ez sem egy rossz érték, de figyelembe kell venni, hogy sok, nagyon alacsony bázisról induló szegény országban magas a növekedési ütem, ez húzza fel az adatot.

A könyv szerzői módszertant próbálnak találni arra, hogyan határozzák meg a világgazdaság recesszióját, és ez lényegesebb, mint korábban, miután az országok gazdaságai nyitottabbak, egymásra utaltabbak. Ha a világ egyik végén tüsszentenek, a másikon is elkapják a náthát.

Az egyedi országoknál úgy szokták meghatározni, hogy ha két egymás követő negyedévben csökken a kibocsátás, akkor recesszió van. Ez világszinten értelmezhetetlen, hisz ilyen állapot csak egyetlen egyszer volt, 2009-ben, mégis sokszor van ténylegesen világméretűnek érzett visszaesés. Hogy lehet hát akkor ezt meghatározni?

Kifinomult módszer, felzárkózás

A könyv szerzői egy olyan számítási módszert hoztak létre, mely az inflációval kiigazított egy főre jutó összterméken kívül sok más adatot is figyelembe vesz: például az ipari termelést, munkanélküliséget, energiafogyasztást, kereskedelem volumenét stb. Ha ezzel a módszerrel számolunk, 1960 óta négy recesszió volt a világban: ezek 1975-ben, 1981-ben, 1991-ben ill. 2009-ben kezdődtek.

A 2009-es volt a legmélyebb: majdnem minden fejlett és sok fejlődő gazdaság recesszióba fordult, konkrétan az összes ország 65 százaléka. Igaz, hogy utána sokkal gyorsabban pattant fel a világgazdaság, mint a korábbi esetekben, de aztán bizonytalanabbá és egyenetlenebbé vált a növekedés: a fejlett gazdaságok álltak talpra a leggyengébben, a fejlődők a legjobban. Persze a globalizáció előrehaladtával ez érthető, hisz a fejletlenebb gazdaságok felzárkózási folyamata zajlik, és ez tulajdonképpen örvendetes. Végül mégiscsak az a normális, ha az országok közti, ma még óriási különbségek csökkennek, kiegyenlítődnek. Persze a fejlett országok nehezen viselik, hogy eközben alig tudnak növekedni.