A nemzetközi hitelminősítő az európai és az amerikai piaci zárások után, csütörtökre virradó éjjel Londonban közölte, hogy a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú államadós-besorolásait az eddigi "CCC/C"-ről "SD"-re (Selective Default) rontja.
A kötvény-visszavásárlási program miatt történt
A Standard & Poor's indoklása szerint a cég a görög kötvény-visszavásárlási ajánlatot értékvesztéssel megvalósuló adósságátrendezési folyamat - distressed debt restructuring - elindításának tekinti. A S&P besorolási kritériumai alapján ez nem törlesztővé válásnak számít, tekintettel arra, hogy az érintett kötvénybefektetők az állampapír kibocsátója által eredetileg ígértnél kisebb ellenértéket kapnak az általuk megvásárolt adósságért.
A görög államadósság-kezelő a hét elején jelentette be a kötvény-visszavásárlás feltételeit. A program keretében Görögország saját kötvényeiért cserébe az euróövezeti ideiglenes mentőalap, az EFSF kötvényeit kínálja.
A visszavásárlási ajánlat 63,3 milliárd euró névértékű, magánbefektetői kézben lévő görög államkötvényre vonatkozik, amelynek ellenértékét 32,2-40,1 százalékos árfolyamon az EFSF által kibocsátott kincstárjegyekkel fizeti ki Görögország. A tranzakció várhatóan december 17-én, vagy e dátum környékén zárul.
Ha lezárul a tranzakció, visszaemelik a görögöket
A Standard & Poor's közölte, hogy amint a visszavásárlási tranzakció végbemegy, a szelektív nem törlesztői állapotot valószínűleg megoldottnak fogja tekinteni, és várhatóan visszaemeli a görög államadós-besorolást a "CCC" - egyébként szintén rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető, mélyen spekulatív - szintre.
Görögország szuverén besorolása nem először süllyed az idén a részleges nem törlesztői kategóriába. Tavasszal, az akkori államadósság-átrendezési program bejelentése után mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - Moody's Investors Service, Standard & Poor's, Fitch Ratings - időlegesen szelektív, illetve korlátozottan nem törlesztői osztályzatot adott Görögországnak.
Görögország a legkockázatosabb
Az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport legutóbbi, idei harmadik negyedéves országkockázati összesítése szerint változatlanul Görögország a világ legkockázatosabb államadósa.
Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég jelenleg érvényes listáján - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) harmadik negyedév végi árazásai alapján alakította ki a vizsgált szuverén adósok sorrendjét - Görögország állt az élen, és a legkockázatosabb tíz államadós között volt Ciprus, Portugália és Spanyolország is. Ez azt jelenti, hogy a legfrissebb kockázati lista tíz legkockázatosabb államadósa közül négy az euróövezet tagja.
Ezek az eurótagállamok olyan országokkal együtt szerepeltek a CMA legkockázatosabb tízes csoportjában, mint Argentína, Pakisztán, Venezuela, Ukrajna, Libanon és Egyiptom.
Szelektív nem törlesztői kategóriába sorolta vissza - valószínűleg csak ideiglenesen - Görögországot mint szuverén adóst a Standard & Poor's, amely a héten bejelentett görög adósság-visszavásárlási programmal indokolta a jórészt minősítéstechnikai jellegű lépést.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
8 perce
-
Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
körülbelül 1 órája
-
Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
körülbelül 1 órája
-
Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
2 órája
-
Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
4 órája
-
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
17 órája
-
Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
19 órája
Mfor.hu Top24
- Az új kormány várható beiktatása előtti héten sem unatkozhatunk majd
- Ki érti ezt? Forrong a világ, mégis csúcsokon a tőzsdék, a magyar eszközökre nehéz szavakat találni – Klasszis Podcast
- Magyar Péter fontos bejelentést tett az új Parlament alakuló üléséről
- Súlyosan bántalmazták a 24.hu főszerkesztőjét, fényes nappal támadták meg
- Megvan, milyen pozíciót kap Radnai Márk és Rost Andrea Magyar Péter kormányában
- Közleményt adott ki az ügyészség a 24.hu főszerkesztőjét ért támadás miatt
- Veszélyesek a magyar utak? Itt egy aggasztó statisztika – A hét ábrája
Makro / Külgazdaság
Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság
Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság
Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság
Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket.
Makro / Külgazdaság
Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta.
Makro / Külgazdaság
Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság
A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Örülhetnek az OTP ügyfelei 2026. április 30. 13:30
- Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban 2026. május 2. 11:56
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Makro / Külgazdaság
Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
A Magyar Mérnöki Kamara szerint.
8 perce
Közérdekű
Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
21 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Az aszály miatt lépne a TISZA: azonnali vízügyi cselekvési terv készül
07:57
-
Hankó Balázs: a kulturális döntések „ízlésbéli kérdések” – hatalmas vitát kavart az NKA támogatási gyakorlata
12:05
-
Harc a kórházi fertőzések ellen és a tisztaságért: új „Semmelweis rend” létrehozását jelentette be Hegedűs Zsolt
08:31
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
2026. május 2. 11:56
-
Így száll rá az AI a nyugdíjasokra – totális kontroll vagy életmentés?
2026. május 2. 11:40
-
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
2026. május 2. 16:52
-
Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
2026. május 2. 15:21
-
Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
2026. május 2. 10:16


