4p

A Magyar Bankholding elemzői ugyanis egy év múlva 9-9,5 százalék körüli kamatszintet jeleznek előre. Annak köszönhetően, hogy szerintük az infláció 2023 elejétől már lassulni kezdhet.

A várakozásoknak megfelelően 13 százalék maradt az alapkamat, a Monetáris Tanács emellett 12,50 százalékon tartotta az egynapos betéti, valamint 25 százalékon az egynapos fedezett hitel kamatát.

A Magyar Nemzeti Bank a szeptemberi kamatdöntő ülésen bejelentette a kamatemelési ciklus lezárását, mivel a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak, ami biztosítja az inflációs cél elérését. A szigorú monetáris kondíciók ugyanakkor tartósan fennmaradnak, ami biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását, és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését. 

Reálkamatra várva. Fotó: Depositphotos
Reálkamatra várva. Fotó: Depositphotos

A monetáris kondíciók szigorítása a likviditás szűkítésével folytatódik. Ennek megfelelően októberben emelkedett a kötelező tartalékráta, valamint elindultak a rendszeres jegybanki diszkontkötvény-aukciók és bevezettek egy hosszabb futamidejű betéti eszközt. A Monetáris Tanács megállapította, hogy a szeptemberi inflációs jelentés előrejelzése körüli kockázati eloszlás szimmetrikussá vált. 

A külső inflációs nyomás enyhülése és a lassuló kereslet árleszorító hatása 2023 elejétől jelenhet meg a hazai inflációban - jelzik előre a Magyar Bankholding elemzői.

Szerintük a szállítási költségek, a nyersanyag- és energiaárak határidős árak alapján várható csökkenése, valamint a globális gazdaság növekedésének lassulása fékezhetik a külső inflációt. A kamatemelési ciklus lezárását lehetővé tette, hogy az előretekintő reálhozam pozitívvá vált, az inflációs kockázatok kiegyensúlyozottá váltak, az elmúlt hónapokban közeledtek az álláspontok a kormány és az Európai Bizottság között az uniós források lehívásával kapcsolatban, valamint javult a monetáris transzmisszió az devizaswap és az állampapírpiacon is.

A Monetáris Tanács ugyanakkor a hazai pénzpiacokat érintő negatív kockázati prémiumsokk hatására október 14-től bevezette az egynapos betéti eszközt 18 százalékos kamat mellett, valamint 25 százalékra emelte az egynapos fedezett hitel kamatát, az egyhetes fedezett hiteleszközt pedig felfüggesztette. Emellett a jegybank vállalja, hogy a következő hónapokban közvetlenül biztosítja az energiaimport fedezése kapcsán felmerülő jelentősebb devizalikviditási igényt. Mivel a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, így az intézkedés érdemben módosítja a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait. Az intézkedéseknek köszönhetően az effektív kamatláb átmenetileg az egynapos betét kamata lett, amelynek fokozatos csökkentésére a hazai gazdaság kockázati megítélésének javulása mellett kerülhet sor, amelyben kulcsszerepe lehet az uniós forrásokkal kapcsolatos megállapodásnak.

A Magyar Bankholdingnál arra számítanak, hogy a jövő év első harmadában az egynapos betéti eszköz kamata az alapkamat szintjére csökkenhet, majd kivezetődhet.

Az utóbbi hetekben azonban meredeken zuhantak a hazai hozamok mind az állampapír-, mind a kamatcsere-piacokon, a kamatcsökkentési várakozások felerősödésének hatására, így az effektív kamatláb is jelentős mértékben csökkent.

Az egyre erőteljesebb bázishatások miatt a jövő év elejétől fordulhat az infláció, amelyre az energiaárak közelmúltbeli meredek csökkenése akár lefelé mutató kockázatot is jelenthet. Az alapkamat csökkentésére a jövő év közepétől számítanak a Magyar Bankholding elemzői, ami az inflációs mérséklődésének gyorsulásával nagyobb mértékű is lehet a jövő év utolsó negyedévében, így 2023 végére 9 százalékra csökkenhet az alapkamat. 

A határidős kamatlábak az effektív kamat meredek csökkentését árazva egy hónap múlva 14,60, három hónap múlva 13,20, hat hónap múlva 11,8, azt követően tovább mérséklődő kamatszintet jelez előre, így egy év múlva 9-9,5 százalék körüli kamatszintet jeleznek előre a várakozásunkkal összhangban - olvasható a Magyar Bankholding elemzésében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG