Ha a világ szinte bármely országáról beszélünk, akkor az, hogy a miniszterelnök lemondott a ciklusa harmadik évében, az adott politikai berendezkedés megingását jelentené minden bizonnyal. Az Egyesült Királyságban angolosan mondva viszont ez csak „business as usual”, azaz minden a megszokott rendben halad tovább.
A brit szigeteken mondhatni hagyománya van annak, hogy a miniszterelnökök nem töltik ki a teljes hivatali idejüket, tíz év alatt hat kormányfőt fogyasztott el az ország. A 2024-es választásokon a labour (Munkáspárt) történelmi méretű parlamenti többséget szerzett, lesújtó vereséget mérve az előtte több mint tizennégy éven át hatalmon lévő tory-kra (Konzervatív Pártra) – 412 mandátumot szerzett a 650-ből, ez volt a párt legjobb mandátumeredménye 1997, azaz Tony Blair ideje óta.
Keir Starmer ekkor komoly reményekkel vágott bele a kormányzásba, azonban azt népszerűségén a kezdetektől fogva érezni lehetett, hogy a rendkívüli felhatalmazás nem a személyének szól, hanem elsősorban a britek megcsömörlöttségét mutatta a konzervatív vezetéssel szemben.
Felborult a bizalom
A kezdeti bizalom gyorsan erodálódni kezdett. Kormánya már az első hónapokban több olyan intézkedést is meghozott, amelyek komoly társadalmi és politikai vitákat váltottak ki. A legnagyobb felháborodást a téli fűtési támogatás (Winter Fuel Payment) jelentős szűkítése okozta, amely sok nyugdíjast érintett hátrányosan, és még a Munkáspárt hagyományos szavazóbázisán belül is komoly ellenállásba ütközött. Hasonlóan megosztó volt a jóléti kiadások visszafogását célzó reformcsomag, különösen a fogyatékossági és munkaképtelenségi ellátások szigorításának terve, amelyet a kritikusok a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokkal szembeni megszorításként értékeltek.
Mindeközben a megélhetési költségek emelkedése miatti aggodalmak is súlyosbodtak a társadalomban, a YouGov idén januári felmérésében mindössze 8 százalék gondolta úgy, hogy a kormány jól kezeli a megélhetési válságot, míg 85 százalék elégedetlen volt a teljesítményével. Az eredmények szerint a britek 44 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt három hónapban nehézséget okozott számára az élelmiszerszámlák kifizetése, 37 százalékuknak pedig az energiaszámlák rendezése jelentett problémát.
Szintén a Starmer-kormány buktatói közé tartozott a migráció kérdése is, amely az Ipsos Issues Index szerint 2025 őszétől kezdve fokozatosan a legfontosabb országos problémává vált, 2026 májusában már a megkérdezettek 41 százaléka említette a legfőbb aggodalomként. Ez annak fényében különösen beszédes, hogy a labour-kormány 2025-ben jelentős szigorításokat jelentett be. A kormányzati intézkedéseket bemutató migrációs fehér könyv többek között:
- 5-ről 10 évre emelte volna a letelepedéshez szükséges időt,
- szigorította volna a nyelvi követelményeket,
- emelte volna a képzettségi és munkavállalási feltételeket,
- célul tűzte ki a nettó migráció jelentős csökkentését.
Ez utóbbit egyébként sikerült is megvalósítani, a hivatalos adatok szerint a nettó legális migráció jelentősen csökkent Starmer hivatali ideje alatt (649 ezerről körülbelül 171 ezerre). A választók ezt azonban nem értékelték érdemben, különösen, mivel a kis csónakos illegális átkelések számát már nem sikerült hasonló mértékben mérsékelni.
Az elmúlt időszak gazdasági nehézségeit és a migrációs problémáit eddig sikerrel lovagolta meg a Brexit melletti 2016-os kampány egyik arca, Nigel Farage, akinek EU- és bevándorlásellenes pártja, a Reform UK ma már a legnépszerűbb politikai erő a szigetországban. A britek csaknem 30 százaléka már rá voksolna – azaz jelen állás szerint megnyerné a három év múlva esedékes választásokat, de 10 százalék feletti támogatottsága van a Zöldeknek és a liberális demokratáknak is –, azaz úgy tűnik, a korábbi kétpártrendszer válságba került.
Szent-Iványi István külpolitikai elemző a Privátbankár korábbi cikkében úgy vélekedett, hogy Andy Burnham miniszterelnökségével a Munkáspárt a Reform erősödése ellen akart fellépni (a párt parlamenti többsége nem került veszélybe, ezért nem kellett előrehozott választásokat kiírni). Hozzátette, Burnhamre egyfajta Messiásként tekint a párt, azt remélve, hogy vele feltámadhatnak. Szerinte a jövendőbeli miniszterelnök a bal szárnyhoz tartozik, és államközpontú politikát képvisel.
Egyik kormányzati székből a másikba
Andy Burnham sok szempontból egyedi alakja a brit politikának, aki a fordulatos életutak kedvelőinek szimpatikus lehet. A politikai pályafutása előtt néhány évet újságíróként is eltöltő Burnham először 2001-ben ült be a parlamentbe, majd 2005-től kezdve az akkori munkáspárti kormányokban több jelentős tisztséget is betöltött. Először a nemzeti személyi igazolványok bevezetéséért felelős kormányzati biztos volt Tony Blair idején, majd az egészségügyi minisztérium reform- és fejlesztési feladataiért felelős államminiszter lett.
A Blairt követő Gordon Brown szintén igényt tartott Burnham szolgálataira, 2007 és 2008 között a pénzügyminisztérium vezető helyettes államtitkáraként dolgozott, itt kifejezetten a közkiadásokért és költségvetési tárgyalásokért felelt. Idővel azonban miniszter is lett, 2008-ban először a médiáért, kultúráért és sportért felelős tárcát kapta meg, majd 2009-től a Brown-kormány távozásáig egészségügyi miniszter volt. Azaz látható, hogy rövid idő alatt egymást követték a különböző kormányzati megbízatásai.
Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
A 2008-as gazdasági világválság idején tevékenykedő Brown-kormány teljesítményét eleinte pozitívan értékelte a közvélemény a bankszektor stabilizálása miatt, azonban a gazdasági nehézségek és a sorozatos politikai botrányok – köztük a kórházakban történt elkerülhető halálesetekről szóló Mid Staffordshire NHS-botrány, amely miatt Burnhamet is bírálták, amiért egészségügyi miniszterként nem kezdeményezett hamarabb átfogó nyilvános vizsgálatot, jelentősen megtépázták a kormány megítélését.
Kormánytevékenysége után Burnham kétszer is nekifutott annak, hogy megszerezze a Munkáspárt elnökségét, itt azonban kudarcot vallott, így a helyi politikára fordította a fókuszt – rendkívül sikeresen.
A nép manchesteri embere
Viszonylagos bizonyossággal kijelenthető, hogyha a két becsődölt kampány után Andy Burnham nem dönt úgy, hogy inkább Manchester polgármesterségéért száll harcba, akkor jó eséllyel sosem lett volna belőle miniszterelnök.
A sokak által csak vidékinek, a londoni politikához képest elhanyagolható tisztségnek tartott polgármesterség Burnham idején lényegében egy diadalmenet volt, amely a szélesebb manchesteri régiót irányító posztot az ország egyik legbefolyásosabb választott pozíciójává emelte.
Burnham polgármesterségének legismertebb eredménye a Bee Network létrehozása volt, amely egységes közösségi közlekedési rendszerré szervezte Greater Manchester busz-, villamos-, kerékpáros és a jövőben helyi vasúti hálózatát. A reform részeként a buszközlekedés évtizedek után ismét helyi önkormányzati irányítás alá került franchise-rendszeren keresztül, ami Londonon kívül példa nélküli lépésnek számított. Az összehangolt tarifákra és szolgáltatásokra épülő rendszer Burnham polgármesterségének meghatározó projektjévé vált.
Fotó: Andy Burnham For Mayor
Polgármesterként az angliai decentralizáció egyik legismertebb szószólójává is vált. Következetesen azt képviselte, hogy az Egyesült Királyság túlságosan központosított, ezért a nagyvárosi régióknak szélesebb jogköröket kell kapniuk a közlekedés, a lakhatás, a gazdaságfejlesztés, a szakképzés és a közkiadások területén. Ezt a megközelítést gyakran „Manchesterism” néven emlegették, amelynek célja az volt, hogy Greater Manchester mintául szolgáljon más angliai régiók számára.
Boris Johnson kormányával is összeakadt
Országos ismertsége a koronavírus-járvány idején nőtt meg látványosan. 2020 októberében nyílt konfliktusba került Boris Johnson konzervatív kormányával, amikor kifogásolta, hogy a szigorú járványügyi korlátozásokhoz nem társul elegendő állami pénzügyi támogatás. Burnham szerint a helyi közösségekre nem lehet áthárítani a lezárások gazdasági következményeit megfelelő kompenzáció nélkül. Bár a kormány végül bevezette az intézkedéseket, Burnham a régió érdekeinek egyik legmarkánsabb képviselőjeként került reflektorfénybe, és ekkor ragadt rá a „King of the North” („Észak királya”) becenév – a Trónok harca sikersorozat mintájára.
Szociálpolitikája szintén meghatározó eleme volt polgármesteri munkájának. A Bed Every Night program és a Housing First modell támogatása a hajléktalanság visszaszorítását célozta azzal, hogy a rászorulók számára először lakhatást és sürgősségi elhelyezést biztosított, majd ezt követően kezelte az egyéb szociális problémákat. Bár a hajléktalanság nem szűnt meg, Greater Manchester az ország egyik legfontosabb szociálpolitikai kísérleti térségévé vált.
Burnham emellett tudatosan gyakorlatias végrehajtó vezetőként építette fel magát: a kézzelfogható eredményeket, a pártok közötti együttműködést és a régió érdekeinek határozott képviseletét helyezte előtérbe, még akkor is, ha ez konfliktushoz vezetett a központi kormánnyal. Ennek fényében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy az előző kormányból kiábrándult munkáspárti vezetés hozzá fordult vérfrissítésért.
Nagy tervek
A kormányfői széket hivatalosan hétfőn megkapó Burnham már munkához látott, ez elsőként a kabinetben tapasztalható fejcserékben jelent meg, ugyanis ajtót mutattak a Starmer-lojalistáknak tartott minisztereknek.
A kinevezések során egy meglepetés rögtön akadt, ugyanis Burnham a pénzügyminisztérium élére John Healey egykori védelmi minisztert nevezte ki. A brit sajtó ugyanis korábban egyöntetűen Shabana Mahmood belügyminisztert, kisebb valószínűséggel Ed Milibandet, az energiabiztonságért és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentéséért felelős tárca eddigi vezetőjét tartotta esélyesnek az eddig Rachel Reeves által betöltött pénzügyminiszteri posztra. Reevesnek Burnham egybehangzó médiaértesülések szerint más, magas beosztással járó tisztséget ajánlott fel kormányában, a volt pénzügyminiszter azonban ezt nem fogadta el.
Shabana Mahmood az új kormányban is maradt a belügyminisztérium élén, Ed Milibandet viszont Burnham külügyminiszterré nevezte ki. A külügyi tárca eddigi vezetője, Yvette Cooper hétfőtől az egészségügyi miniszteri tisztséget tölti be.
Kedden már megtartották az első kormányülést, ahol Burnham az előzetesen jelzetteknek megfelelően a megélhetési kérdéseket helyezte a középpontba, első jelentős intézkedését pedig már ez előtt be is jelentette:
850 millió fontos (mintegy 350 milliárd forint) összértékű adócsökkentés jön az áramszámlák mérséklése érdekében.
A kormány számításai szerint az intézkedésnek köszönhetően októbertől átlagosan évi 45 fonttal (mintegy 19 ezer forinttal) csökkennek a háztartások villamosenergia-költségei. A Downing Street közlése szerint a program finanszírozásának egy részét Keir Starmer digitális személyazonosító rendszerének eltörléséből fedezik. A projekt a becslések szerint három év alatt mintegy 1,8 milliárd fontba került volna.
Az intézkedés Észak-Írországra nem vonatkozik, mivel a Brexit utáni szabályozás értelmében ott továbbra is az uniós áfaszabályok érvényesek a villamosenergia-számlákra. A brit kormány ezért a stormonti autonóm kormányzatnak külön forrást biztosít, hogy azonos mértékű támogatást nyújthasson a helyi lakosságnak. A bejelentéskor Burnham hangsúlyozta, hogy már a hivatalba lépését követő második napon teljesíteni kívánja az egyik legfontosabb ígéretét.
„Azt mondtam, hogy szeretnék egy kis lélegzetvételnyi lehetőséget adni az embereknek, és pontosan ezt jelentem be a miniszterelnökként töltött második napomon. Azonnal csökkentjük az energiaszámlákat terhelő adókat, több pénzt hagyunk az emberek zsebében, és visszaadjuk a reményt” – fogalmazott.
A külpolitikai irány is formálódik
Hétfőn az új kormányfő telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, akit manchesteri látogatásra hívott meg. Burnham biztosította Trumpot arról is, hogy London elkötelezett a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosítása mellett.
A miniszterelnök emellett telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, akinek hangsúlyozta, hogy az ő miniszterelnöksége alatt „abszolút semmiféle változás” nem lesz az Ukrajnának nyújtott brit támogatásban. Ez rendkívül fontos kijelentés, hiszen Keir Starmer kormánya az elmúlt időszak egyik legjelentősebb ukrán támogatója volt, a korábbi kormányfő még távozása előtt néhány nappal 300 millió eurós támogatási csomagot jelentett be kijevi látogatása során. A Northeast University London elemzői szerint általánosságban véve arra lehet számítani, hogy Burnham nagyrészt folytatja elődje külpolitikai irányzatát, hiszen Starmer sikeresnek volt tekinthető ezen a téren.
Végül érdemes megemlíteni, hogy Andy Burnham a Downing Street beszámolója szerint első munkanapján megbeszélést tartott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is, akinek kifejtette, hogy Nagy-Britannia és az EU számára egyaránt kulcsfontosságú a szorosabb és ambiciózusabb viszonyrendszer kialakítása. Burnham korábban, még manchesteri polgármesterként hangot adott annak a véleményének, hogy Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kellene az Európai Unióhoz, a Munkáspárt vezetői tisztségéért folytatott versengés során azonban már azt mondta, hogy ez egyelőre nincs napirenden – azaz még nem jön a „Brentry”, vagyis a nagy brit visszatérés.
A döntés egyhangú volt a frakcióban. 
