2p

Gyorsabban indítható, könnyebben elrejthető Kim Dzsong Un új játékszere.

Észak-Korea pénteken bejelentette, hogy első alkalommal tesztelt egy szilárd üzemanyaggal működő interkontinentális ballisztikus rakétát.

Phenjan hivatalos hírügynöksége, a KCNA egy nappal azután adta ki a jelentést, hogy Dél-Korea és Japán is egy nagy hatótávolságú rakéta indítását észlelte Phenjan közeléből.

A Hwasong-18 interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) kilövésén a KCNA tájékoztatása szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is részt vett.

Kim Dzsong Un a hírügynökség szerint hangsúlyozta, hogy a Hwasong-18 radikálisan előmozdítja az ország nukleáris ellentámadási pozíciójának hatékonyságát, és változást hoz támadó katonai stratégiájának gyakorlati megvalósíthatóságában.

Egy beépített szilárd hajtóanyaggal rendelkező ICBM-et könnyebb szállítani és elrejteni, és gyorsan kilőhető, ami csökkenti az ellenfelek lehetőségét a rakéta észlelésére és elhárítására. A dél-koreai védelmi minisztérium közleménye szerint a Hwasong-18-cal végzett kísérlet "félidős teszt" volt, a rakétarendszer befejezéséhez Észak-Koreának további kísérletekre lesz szüksége.

A dél-koreai hadsereg csütörtökön jelentette, hogy egy közepes vagy nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéta kilövését észlelte Phenjan közeléből, amely 1000 kilométeres repülés után végül a tengerbe esett.

Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter csütörtöki közleménye szerint a rakétát kelet felé, nagy szögben lőtték ki, és nem japán területre esett. Ennek ellenére a kilövés után Hokkaido szigetén arra szólították fel a lakosságot, hogy keressenek menedékhelyet. A több millió ember által megkapott, automatikus értesítést nem sokkal később visszavonták. A japán hatóságok tájékoztatása szerint hibásan számolták ki a rakéta röppályáját és arra következtettek, hogy az a sziget közelében csapódhat be.

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG