2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A KSH adatai szerint idén márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint tavaly, de az áprilisi számok még durvábbak lesznek.

A KSH főosztályvezetője szerint az elmúlt hetek koronavírus-adatai alapján ez nem meglepő, és úgy véli: mivel a harmadik hullám március végén-április elején tetőzött, az áprilisi adatok még rosszabbak lesznek - írja az atv.hu. Lapunkban mi is foglalkoztunk azzal, hogy a temetők mennyire le vannak terhelve a szokatlanul magas halálozások miatt.

Durvák az idei halálozási adatok. Fotó: Depositphotos
Durvák az idei halálozási adatok. Fotó: Depositphotos

 

Az első negyedévben 22 százalékkal ugrott meg a halálozás: 2021 márciusáig 41 727-en haltak meg, 7072-vel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 7,8, márciusban 40 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH Szakstatisztikai igazgatóság, Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának főosztályvezetője szerint az elmúlt hetek koronavírus-adatai alapján várható volt a kedvezőtlen márciusi statisztika. Kovács Marcell azonban arra figyelmeztet – tudva, hogy a harmadik hullám március végén-április elején tetőzött –: az áprilisi adatok még rosszabbak lesznek.

Kovács elmondása szerint Magyarországon tavaly a többlethalálozás nagyjából 80 százalékát tette ki a Covid-halálozások száma. Hivatalos statisztika azonban arról, hogy összesen hányan hunytak el koronavírus-fertőzés következtében, majd akkor lesz, ha a KSH feldolgozza a halotti bizonyítványok adatait, és azok alapján közli a haláloki-statisztikákat – mondta el Kovács.

A KSH felmérése szerint egyébként a születések száma – Budapest és Észak-Magyarország kivételével – valamennyi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ami pozitív tendencia. Részben azért is, mert félő volt, hogy a koronavírus miatt alábbhagy a gyermekvállalási kedv (az első negyedév adatai alapján ez nem így lett), részben pedig azért is, mert (évente nagyjából 20 ezerrel) csökken gyermekvállalási korú nők száma.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
Király Béla | 2025. július 11. 13:13
A napokban azzal fenyegetett az amerikai elnök, hogy amely államok túl jó viszonyt ápolnak a BRICS-országokkal, azok további vámokra számíthatnak. Ez újabb jele a blokkosodásnak, ami ellentmond Orbán Viktor gazdasági semlegességének.
Makro / Külgazdaság A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:22
Ott is nőtt az infláció júniusban, de az így is csak 1 százalék, szemben a mi 4,6-os rátánkkal.
Makro / Külgazdaság Jól jártak Putyinék
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:51
Csökkent az olajexportjuk, az árak emelkedése miatt mégis nőttek a bevételeik.
Makro / Külgazdaság Mi történhetett a britekkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:32
Váratlanul csökkent az angol, skót és walesi gazdaság együttes teljesítménye májusban.
Makro / Külgazdaság Végre a románok nézik a mi hátunkat
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:07
Bár nálunk is már két hónapja újra emelkedik az infláció, a románoknál több mint 1 százalékponttal nagyobb a pénzromlás.
Makro / Külgazdaság Folytatódhat a hazai üzemanyagárak emelkedése
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:34
Ám amennyiben a kutak lekövetik a nagykereskedelmi árak változását, akkor szombattól csak a gázolajért kellhet többet fizetni.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor most a közalkalmazottaknak kedvezne
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:52
A kormányfő a Kossuth Rádióban azt mondta, dolgoznak azon, hogy az állami alkalmazottak számára is tudjanak segítséget nyújtani.
Makro / Külgazdaság Nagy bejelentést tettek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:23
13,8 százalékkal nőtt az autóeladás júniusban.
Makro / Külgazdaság Trump 35 százalékos vámot vet ki a kanadai termékekre
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:14
Augusztus 1-jétől. A többiekre „csak” 15-20 százalékosat?
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG