2p
Az új blokkok előkészítésére és engedélyezésére költik majd az összeg jelentős részét.

Csaknem 20 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a két paksi atomerőműblokk építésére készülő projekttársaságban a magyar állam - írta hétfői számában a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva a Világgazdaság. A lap megjegyezte: a Paks II. Projekttársaság alaptőkéje korábban 16 milliárd forint volt.

De mire költik?

Mint írták, a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint "a 19,7 milliárd forinttal történő tőkeemelés egyrészt a projekttársaság működésének - mint például a személyi ráfordítások és az igénybe vett szolgáltatások - költségeit, másrészt azt a forrást biztosítja, amelyre az új blokk létesítésének előkészítése és engedélyezése során szükség van".

A Világgazdaság hozzátette: a mostani tőkeemelés 2017. márciusáig, a következő tőkeemelésig fedezi a projekttársaság költségeit és a beruházás előkészítését.

A 2014. január 14-én aláírt magyar-orosz kormányközi szerződés alapján az orosz fél legfeljebb 10 milliárd euró hitelt biztosít 21 éves futamidőre, átlagosan 4,5 százalékos kamattal. Az orosz hitel Brüsszel versenyjogi jóváhagyása után várhatóan még az idén megnyílik - közölte a Miniszterelnökség a lappal. A 2400 megawattosra tervezett Paks II. erőmű a ma működő, együttesen 2000 megawatt teljesítményű négy blokkot váltja majd fel, az építkezés a tervek szerint 2018-ban indul.

De vajon megéri? Eddig a kormány által rendelt Rotschild-tanulmánnyal szemben négy másik állítja azt, hogy rossz lóra tettünk az orosz erőművel és nagyon ráfizet az egyszeri magyar adófizető. A legutóbbi tanulmány ijesztő eredményeiről itt írtunk bővebben.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG