3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Tegnap úgy tűnt, hogy Varsó enged vétó ügyben, ma viszont megerősítette korábbi álláspontját. A jelek szerint a lengyel kormány nem teljesen egységes ebben a kérdésben. 

Varsó teljes egészében kiáll az uniós források kifizetésének feltételrendszerére vonatkozó lengyel-magyar álláspont mellett - írta Piotr Müller lengyel kormányszóvivő ma Twitter-üzenetében. Lengyelország

csak az uniós alapszerződésekkel és az Európai Tanács (júliusi) záró következtetéseivel összhangban lévő előírásokat hagyhat jóvá

- írta a szóvivő.

Hozzátette: mindez világosan következik az ügyben múlt héten Budapesten elfogadott, és hétfőn Varsóban megerősített lengyel-magyar állásfoglalásból is. Ebben a lengyel és a magyar miniszterelnök kilátásba helyezte: szükség esetén készek megvétózni a költségvetési csomagot.

Mondta vagy nem mondta?

Csütörtök este, brüsszeli látogatása alkalmából a legkisebb lengyel kormánykoalíciós párt elnöke, Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes, fejlesztésügyi miniszter ugyanakkor hírügynökségi jelentések szerint azt mondta:

Lengyelország kész elállni a vétójától, ha az uniós vezetők jóváhagynak egy magyarázó nyilatkozatot az uniós pénzügyi támogatások és a jogállamiság közötti kapcsolatra vonatkozóan.

Az MTI viszont azt írja, hogy a PAP hírügynökség által közreadott nyilatkozatban Gowin nem fogalmazott úgy, hogy Varsó "kész elállni a vétótól".

Azt ugyanakkor elismerte, hogy a vétó esetében az uniónak ideiglenes költségvetése lenne, amely nem lenne előnyös Lengyelország számára, és nem lenne jó a másik 26 tagállamnak sem. Így hát mindenki érdeke, hogy kompromisszumot találjunk, mondta Gowin.

Maradnak a vétónál: Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor a 2019. decemberi EU-csúcson Brüsszelben. (Fotó: Európai Tanács)
Maradnak a vétónál: Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor a 2019. decemberi EU-csúcson Brüsszelben. (Fotó: Európai Tanács)

Morawiecki: elfogadhatatlan a jelenlegi verzió 

Szintén csütörtök este Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő úgy nyilatkozott: az uniós kifizetésekhez kapcsolt jogállamisági feltételre vonatkozó közös lengyel-magyar álláspontnak határozottan kell hangot adni, nemcsak a hazai, hanem elsősorban a nemzetközi, uniós színtéren.

Pénteki sajtóértekezletén Morawiecki újságírói kérdésre megismételte: az uniós költségvetési csomaghoz kapcsolt, a feltételrendszerről szóló jelenlegi rendeletjavaslatot Varsó elfogadhatatlannak tartja, mert sérti az uniós alapszerződéseket.

Szem előtt tartva az EU jövőjét, határozottan elmondtuk partnereinknek, hogy a javasolt formában a rendeletet nem fogadhatjuk el

- jelentette ki a kormányfő. Ez az álláspontunk nem változik, nagyon erősen megalapozott és kikristályosodott, tette hozzá.

A költségvetési csomag témája legközelebb az uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján kerülhet napirendre.

Eközben ugyanakkor az Európai Bizottság egyértelművé tette:

ha a két ország marad a vétónál, akkor sok pénzt fog veszíteni, ebben az esetben ugyanis Brüsszel nélkülük álltja fel a helyreállítási alapot.   

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG