4p
Az izraeli miniszterelnök pár óra elteltével felfüggesztette az ENSZ-el kötött megállapodását a több tízezer menekültkérővel kapcsolatban.

Az izraeli miniszterelnök példa nélküli megállapodás megkötéséről számolt be az Egyesült Nemzetek Szervezetével, amely megoldást nyújtott volna több tízezer, főként afrikai menedékkérőnek. A megegyezést azonban pár órával később eltörölték – írja a Los Angeles Times.

Izraelben hétfőn jelentették be, hogy megállapodtak az ENSZ menekültügyi szervezetével (UNHCR), és nem fognak visszatoloncolni Afrikába több tízezer illegális bevándorlót. Benjámín Netanjáhú miniszterelnök először kettős sikerként könyvelte el a megállapodást, amit két komoly kihívás ellenére sikerült megalkotniuk.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság egyrészt visszavonta az általa ideiglenesen engedélyezett felhatalmazást, hogy több tízezer deportálhassanak Izraelből. A másik problémát az jelentette, hogy az eredeti tervek szerint a menekülteket befogadó Ruanda és Uganda az elnök szavai szerint összeomlott a migrációs nyomás következtében. A megállapodás szerint több mint 16 ezer embert a nyugati országok vesznek majd át, míg többi 16 ezer ember oltalmazotti státuszt kap és még legalább öt évig az országban maradhat.

A szavazatok miatt táncolt vissza a döntéstől?

A bíróság akkor vonta vissza döntését, amikor világossá vált, az életkörülmények a két országban nem érik el az ENSZ által megjelölt életszínvonal standardot. Ruanda és Uganda válaszul kijelentette: nem hajlandók fogadni országaikba az erőszakkal betelepíteni szánt embereket.

Az UNHCR soha nem közölte, hogy mely nyugati országok vennék át a 16 ezer afrikai menekültet, a miniszterelnök ígéretei szerint a legfejlettebb országok egyikébe (Kanada, Németország vagy Olaszország) telepedhessen le a következő öt év során. Az olasz ás német kormány az óta közölte: nem kötöttek erről szóló megállapodást Izraellel.

A megállapodás bejelentése után Netanjahut ostromolták a hagyományos és a közösségi médiában, hogy mondja vissza az egyezséget. Naftali Bennett oktatásügyi miniszter – aki egyben a miniszterelnök riválisa – szerint a terv csupán „a Paradicsom ígérete az illegális bevándorlók számára”. Miri Regev kulturális miniszter, aki a 2012-es választási kampány során „az ország testében lévő betegségnek” nevezte a szudáni menedékkérőket, aggodalmát fejezte ki az alapvető politikai elvek gyors feladása miatt.

Pár órával a bejelentést követően Netanjahu azonban visszavonta a menedékkérők elhelyezését biztosító megállapodást. Sokan úgy gondolják, a miniszterelnök azért állt el a megállapodástól, hogy meg tudja őrizni szavazóbázisát a mostani, politikailag bizonytalan időszakban.

Komoly fejlesztések szükségesek

A megállapodás hírét először számos menekültjogi aktivista, többek között a Mozgalom a Menedékkérők Kikényszerítésének Megállítására nevű szervezet támogatta, akik már számos tömegmegmozdulást szerveztek az utóbbi hónapokban, hogy tiltakozzanak a bevándorlást ellenző Netanjahu politikája ellen.

A menekültek befogadását támogató egyik szervezet hosszú listába szedte azokat az intézkedéseket, amelyek a megfelelő életkörülmények biztosítása miatt szükségesek. A szervezet szerint a bevándorlók megfelelő dokumentációja, valamint komoly infrastrukturális fejlesztések is szükségesek Tel-Aviv déli részén, ahol jelenleg a legtöbb menedékkérő összpontosul, komoly társadalmi problémákat okozva a régióban.

A megállapodás felfüggesztésének híre előtt az ENSZ nyilatkozatában még azt írta: az UNHCR örömmel fogadta az izraeli kormány törekvését, hogy megoldást találjanak a több ezer afrikai menekült számára. Ez a megállapodás biztonságot garantál azoknak, akiknek szükséges – tették hozzá. A megállapodás felfüggesztésének hírére nem reagált a világszervezet.

Az Új Izraeli Alap nevű jogvédő csoport szerint a miniszterelnök a Facebook oldalán megjelenő szélsőséges hangoknak engedett döntésével és visszavonult hazugságaihoz. Izrael szégyenkezve áll a világ előtt, miközben a miniszterelnök a nemzeti érdekek rovására visszatért a poltikai túlélési játszmáihoz. Netanjahu félelem fűtötte viselkedése és gyengesége bekerül a történelemkönyvekbe – tették hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG