3p
Az Európai Bizottság közölte: partnerségi megállapodást fogad el Magyarországgal az uniós strukturális és beruházási alapok növekedést és munkahelyteremtést célzó, 2014 és 2020 közötti felhasználásáról. Indulhatnak az új pályázatok az unió pénzéért.

21,9 milliárd euró + 3,45 milliárd euró + 39 millió euró

Az Európai Bizottság és Magyarország között partnerségi megállapodás jött létre, amely meghatározza az európai strukturális és beruházási alapok országos szintű optimális felhasználására vonatkozó stratégiát. A mai napon elfogadott megállapodás 21,9 milliárd euró beruházás előtt nyitja meg az utat a 2014 és 2020 közötti kohéziós politikai támogatások keretében (folyó árakon számítva, az európai területi együttműködésre és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre előirányzott összegekkel együtt). Magyarország emellett a vidékfejlesztés terén 3,45 milliárd euró, a halászati és tengerügyi ágazatban pedig 39 millió euró támogatásban részesül.

Ettől jobb lesz az életünk

Jöhetnek a pályázatok

A kormány már korábban jelezte: megvannak a  feltételek arra, hogy Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az első pályázatok nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák.

Amíg a pályázatok jogi keretét biztosító partnerségi megállapodás és az operatív programok tárgyalásai nem zárultak le, a kormány csak a "költségvetési kockázat terhére" vállalhatta a pályázatok kiírását.

A megállapodás elfogadása kapcsán Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos kijelentette: „A mai napon létfontosságú stratégiai beruházási tervet fogadtunk el, amely a következő 10 év távlatában a munkahelyteremtés és a növekedés pályájára állítja Magyarországot."

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos így nyilatkozott: „Szeretnék gratulálni Magyarországnak és kifejezni köszönetemet a magyar hatóságoknak az utóbbi néhány évben a partnerségi megállapodás előkészítése jegyében folytatott együttműködésükért. Magyarországnak maradéktalanul ki kell használnia az európai strukturális és beruházási alapokat, szem előtt tartva az „Európa 2020” stratégia célkitűzéseit, köztük a szegénység elleni küzdelmet. Az uniós támogatások várakozásaink szerint elősegítik majd a beruházásokat ösztönző környezet létrehozását, a fenntartható gazdasági tevékenység kialakítását és a befogadó társadalom megteremtését. Ezen erőfeszítésben döntő jelentőséggel bír a humántőkébe történő befektetés az oktatás és képzés, az álláskeresési támogatás, a szociális szolgáltatások és a hátrányos helyzetű személyek integrációja révén, hogy Magyarországon mindenkinek lehetősége legyen jobban kiaknázni képességeit és készségeit, hozzájárulni a jóléthez és méltányos módon részesülni annak előnyeiből. Több mint 4,7 milliárd eurót (csaknem 1 500 milliárd forintot) fognak Magyarország számára folyósítani az Európai Szociális Alapból 2014 és 2020 között. A támogatás megfelelő felhasználása mindenki életében jelentős pozitív változásokat hozhat.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG