2p
Szépen alakult a külkereskedelem idén májusban is. De mit gondolnak az elemzők?

Májusban a várakozásoknál lényegesen magasabb, 913 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelemben, ami 170 millió euróval haladja meg az egy évvel ezelőttit. Az első öt hónapban a külkereskedelem többlete elérte a 4,27 milliárd eurót, ami 10 millió euróval több az egy évvel ezelőttinél. Májusban az export euró értéke 18,8 százalékkal, az importé 18,4 százalékkal szárnyalt.

A belső kereslet élénkülésének, a fogyasztás gyorsulásának és a beruházások robosztus emelkedésének importnövelő hatását ellensúlyozza a kiváló külső kereslet, valamint a növekvő exportkapacitások. Az olajárak visszaesése pedig a vártnál kisebb mértékben rontják a cserearányokat.

Mindezek hatására a korábbi várakozásoknál jóval kisebb mértékben csökkenhet idén a külkereskedelem többlete, ami 9,35 milliárd euróra mérséklődhet a tavalyi 9,93 milliárdról, egyúttal jelentős felfelé mutató kockázatot jelent az általunk várt 3,9%-os GDP növekedésre nézve – írja kommentárjában Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

2018-ban az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így a továbbra is élénk belső kereslet ellenére nem várunk további jelentősebb csökkenést a külkereskedelmi többletben. A tartósan magas külkereskedelmi többletnek köszönhetően a folyó fizetési mérleg és a külső finanszírozási képesség is tartósan többletet mutathat, ami hozzájárul a külső adósságok és így a külső sérülékenység meredek csökkenéséhez, 2019-ben pedig a hazai gazdaság nettó külső hitelezővé válhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG